Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 28 (100. szám) - A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetési törvényjavaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. LÁSZLÓ CSABA pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója:
2155 százalékos növekedést jelent. A nyugdíjasok 2004 elején 6,3 százalékos nyugdíjemelésben részesülne k, novemberben pedig kézbe vehetik már nemcsak az 53., de az 54. heti nyugdíjat is. Sajnálatos módon már a költségvetés beterjesztése előtt megkezdődött a hangulatkeltés, aminek középpontjában a nyugdíjak reálértékének kérdése állt. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy e helyről is világossá tegyem: 2004 novemberében a most és jövőre is hatályos törvények szerint a nyugdíjasok fogyasztási szokásaira épülő nyugdíjas fogyasztói árindex alapján történik meg az esetlegesen szükséges korrekció, amely természet esen január 1jéig visszamenőleges lesz abban az esetben, ha az infláció magasabb annál, mint most terveztük. Tehát az 54. heti nyugdíjjal és a január 1jétől bekövetkező nyugdíjemeléssel együtt jövőre a nyugdíjak vásárlóértéke jelentős mértékben emelkedhe t. 2002ben a saját nyugdíjjal rendelkező özvegyek elhunyt házastársuk nyugdíjának 20 százalékát kapták meg özvegyi nyugdíjként. Ez az ellátás idén már az elhunyt nyugdíjának 25 százaléka, 2004ben pedig 30 százaléka lesz. A 2004. évi költségvetésben elősz ör kerülnek bemutatásra a gyermek- és ifjúsági célú kiadások, kedvezmények 18 éves korig. A kormány gyermekbarát politikájának megfelelően dinamikusan emelkednek a gyermek- és ifjúsági feladatokra, a gyermekek életszínvonalának javítására, esélyegyenlőségü k megteremtésére szolgáló előirányzatok összegei. Amíg 2003ban 985 milliárd forintot fordítunk erre a célra, addig 2004ben már közel 1100 milliárdot. Ez azt jelenti, hogy az összes Magyarországon megtermelt jövedelemnek immár 19 százalékát fordítjuk a jö vő generációira. Ezek közül kiemelendő a hátrányos helyzetű gyermekek ingyenes táboroztatása, a játszótérfejlesztési program, a sulitejprogram országos szintű kiterjesztése, az Európatervben megjelenő ingyenes balesetbiztosítás, az első nyelvvizsga, vala mint a középületek és a közigazgatás gyermekbaráttá tételének megkezdése. Mindezeket egészíti ki a gyermek- és ifjúsági ellátások előirányzatának jelentős növelése, ami magában foglalja az étkeztetés és a tankönyvellátás kiemelt támogatását, a lakásépítési kedvezmény növelését. Hölgyeim és Uraim! Ahogyan azt az Állami Számvevőszék is megállapította, a bevételi oldalon minden előirányzatnál a végsőkig mentünk el, reális számokat terveztünk be. A számvevők egyes tételek teljesülését még így is kockázatosnak t alálták. A kiadási oldalon minden intézmény, így az önkormányzatok is megkapják azokat a forrásokat, amelyek feladataik ellátásához szükségesek, de az adóforintokkal 2004ben minden intézménynél jól kell sáfárkodni. Ez kemény követelményt jelent mindenki s zámára. Élen jár a kiadások csökkentésében a központi kormányzat, amely esetében külön előterjesztés szabályozza a 2004ben szükséges megtakarítási intézkedéseket, a hivatali gépkocsik számának csökkentésétől az állami középvezetői szint létszámának mérsék léséig. Magyarországon a parlamenti vita megkezdése előtt még sohasem volt ennyire közügy a költségvetés, mint ezen az őszön. Úgy gondolom, hogy ez így van jól. Azt remélem, hogy a képviselő urak és hölgyek megértik ennek a jelentőségét. A Magyar Országgyű lésnek a következő napokban azt kell bebizonyítania országvilág előtt, hogy felelősséggel, az ország távlati céljait szem előtt tartva, olykor a népszerűtlen lépésektől sem visszariadva tud döntést hozni. Tavaly a költségvetési vitában még ellenzéki oldal ról olyan javaslat hangzott el, hogy növeljük meg a költségvetés hiányát. Az eddigi bizottsági viták alapján úgy látom - és ezt mindenképpen biztatónak tekintem a költségvetési vita későbbi időszakát tekintve , hogy az ellenzék idén elfogadja a költségvet ési politikának azt az alapjellemzőjét, hogy az államháztartás hiánya jövőre 3,8 százalék legyen. Bízom benne, hogy ez azt eredményezi, hogy a költségvetési vitában olyan javaslatok születnek majd, amelyek valóban további megtakarításokat eredményezhetnek, és jó kompromisszumokat jelenthetnek. Végezetül engedjék meg, hogy köszönetet mondjak a költségvetési törvény előkészítéséért a kormányzat, a Pénzügyminisztérium apparátusának és mindazoknak, akik a tanácsaikkal, ötleteikkel, javaslataikkal segítettek abb an, hogy a 2004. évi költségvetés szigorú, de igazságos maradjon.