Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 27 (99. szám) - Steinerné Vasvári Éva (Fidesz) - az oktatási miniszterhez - “Bevonhatók-e a középiskolás diákok az MSZP csapatjátékába?” címmel - ELNÖK (Mandur László):
2083 Szerencsére a katasztrófa védelem szakemberei, a tűzoltóságok, az érintett települések önkormányzatai, lakossága összehangoltan és szakszerűen végezték a védekezési feladatokat, így emberéletben nem esett kár. Bár az áradás a települések nagy részén órák alatt levonult, így Halmaj település kivételével tartós védekezésre nem került sor, a víz óriási rombolást végzett: tönkrementek az utak, a hidak, a mezőgazdasági termények, több magántulajdonú és önkormányzati lakás és egyéb épület romba dőlt vagy súlyosan károsodott. Több ízben ej tettünk már szót az Országgyűlésben arról, hogy a kormány milyen helyreállítási feladatokról és finanszírozásról döntött, azonban úgy vélem, egy év elteltével illik visszatérni arra, hogy hogyan áll a végrehajtás, megnyugtatóan rendeződötte a tél beállta előtt a károsult lakosság sorsa. Tisztelettel kérdezem tehát az államtitkár urat, hogy hol tart - elsősorban a Cserehát térségében - a tavaly augusztusban bekövetkezett felhőszakadás okozta károk felszámolása, különös tekintettel a lakossági és önkormányza ti tulajdonú lakóépületek helyreállítására. Várom államtitkár úr válaszát. Köszönöm. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. A kérdésre Pál Tibor belügyminisztériumi államtitkár úr válaszol. Parancsoljon! PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár : Elnök Úr ! Tisztelt Képviselő Asszony! A kormány a tavalyi felhőszakadást követően azonnal megtette a szükséges intézkedéseket. Ennek első eleme az volt, amikor a vis maior keretből 34 millió forintot soron kívül folyósított az érintett önkormányzatok számára, hisz en olyan pluszkiadások jelentkeztek, ami az éves költségvetésükben nem volt tervezve. Ezen túlmenően 150 millió forintot különített el a kormány a fedél nélkül maradt családok ellátására, hiszen nem sikerült abban az évben mindenkinek megoldani a lakhatásá t. A károk felmérését követően pedig a kormány határozott a kárenyhítés módjáról, a helyreállítás és az újjáépítés feladatairól. A teljes kárfelmérés és a teljes kárelhárítás összege közel 500 millió forintot tett ki. A magántulajdonú lakóingatlanok tulajd onosainak a kárenyhítése, a települési önkormányzatok lakóingatlanainak a kárenyhítése megtörtént, ez Borsod megyében 287 darab támogatási szerződést jelentett, a többi megyében nem volt ilyen nagy mértékű, ez összesen 300 szerződést jelentett, és ennek az összege több mint 200 millió forintot tett ki. A helyreállítási és az építési bizottságok egy új rendszerben kezdtek dolgozni; ezt, azt kell mondjam, hogy ennél az esetnél javasolta a kormány, hogy vigyük végig. Ebben az esetben az volt a lényeges, hogy a települési önkormányzatok gyakorolhattak döntési jogot, hogy hol milyen kárenyhítést alkalmaznak, újjáépítést, felújítást vagy helyben valamilyen más eljárást. Azt kell hogy mondjam, hogy ez a támogatási szerződés jól vizsgázott, hiszen mára a helyreállít ás teljes mértékben megtörtént, mindenkinek sikerült lakóingatlanhoz jutnia, vagy felújítani, vagy pedig a településen másikat venni. Én szeretném megköszönni az összehangolt munkát az önkormányzatoknak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő let eltét.) , a katasztrófavédelem szakembereinek, hiszen így lehetőség van arra, hogy most már ezt a telet mindenki saját fedél alatt fogja tölteni. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Steinerné Vasvári Éva (Fidesz) - az oktatá si miniszterhez - “Bevonhatóke a középiskolás diákok az MSZP csapatjátékába?” címmel ELNÖK (Mandur László) :