Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 20 (97. szám) - Egyes agrár tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - Az élelmiszerekről szóló törvényjavaslat zárószavazása - ELNÖK (dr. Szájer József):
1764 Most a zárószavazásra kerül sor. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae az egészségügyi szakdolgozói kamaráról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlé s 194 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 154 tartózkodás mellett az egységes javaslatot elfogadta. (Taps az MSZP padsoraiból.) Egyes agrár tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat zár óvitája és zárószavazása ELNÖK (dr. Szájer József) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes agrár tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása ; T/4060. számon kapták kézhez az előterjesztés t, az egységes javaslatot pedig T/4060/40. számon. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, ezért záróvitára kerül sor. A záróvitát előkészítő ajánlást az alkotmányügyi bizottság T/4060/42. számon nyújtotta be. Javaslom, hogy tekintettel az összefüggésre, összevontan tárgyalja meg a benyújtott módosító javaslatokat az Országgyűlés. Aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslattal egyetért. Megnyitom a záróvi tát az ajánlásban szereplő 1. és 2. pontokra. Megkérdezem, kíváne valaki hozzászólni. (Nincs ilyen jelzés.) Felszólaló nem jelentkezett. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem a miniszter urat, kíváne szólni. (Jelzésre:) Nem kíván. Tisztelt Országgyűlés! Az záróvitát lezárom, és most a határozathozatalok következnek. Megkérdezem az Országgyűlést, elfogadjae az előterjesztő módosító javaslatait az ajánlás 1. és 2. pontjai alapján, amelyeket a bizottság támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 336 igen szavazattal, 3 nem ellenében és 3 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazásra kerül sor. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae az egyes agrár tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosítás áról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 333 igen szavazattal, 21 nem ellenében, tartózkodás nélkül a javaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő in dítványozta, hogy az elfogadott törvény sürgős kihirdetésére kerüljön sor. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, felkérie az Országgyűlés elnökét, hogy a köztársasági elnöktől a törvény sürgős kihirdetését kérje. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a ha tározatot: az Országgyűlés 335 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 20 tartózkodás mellett felkérte az Országgyűlés elnökét, hogy kérje a törvény sürgős kihirdetését. Az élelmiszerekről szóló törvényjavaslat zárószavazá sa ELNÖK (dr. Szájer József) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az élelmiszerekről szóló törvényjavaslat zárószavazásra. Az előterjesztést T/4928. számon, az egységes javaslatot pedig T/4928/60. számon