Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 15 (96. szám) - Az ülésnap megnyitása - „Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista »üreszseb« program" címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár:
1680 a szociális támogatásoknál az egyéb, központi költségvetésből fedezett kiadások növekedésével kapcsolatos érték. Eze k mind valós értékek voltak, nem is hangzott el ezzel kapcsolatban szerencsére az ellenzék részéről sem olyan cáfolati szándék, amely az összegeket vonta volna kétségbe. Ezért tehát ebben egyetértünk. Abban persze lehetséges vita, hogy a növekedésnek a mér téke elégségese vagy sem, de úgy gondolom, hogy az ország teherbíró képességével arányos növekedési mértéket biztosította a kormányzat mind a 2002. év hátralévő szakaszában, amikor a nyári döntéseknél meghoztuk a legfontosabb, szociális fordulatra vonatko zó döntéseinket, mind pedig a 2003. évi költségvetésnél. Ez így lesz a 2004. évre beterjesztett költségvetési javaslatnál is. Engedjék meg azonban, hogy azt a kérdést se hagyjam érintetlenül, amely kérdés ugyan el nem hangzott a vitában, de meggyőződésem s zerint ide illett volna, hiszen a Parlament folyosóin kormánypárti és ellenzéki képviselők, ha beszélnek, azért ebben nagyjából egyetértés szokott kialakulni, még ha nyílt színen nem is szokták ezt felvállalni. '90ben Magyarorszá gon egy olyan önkormányzati rendszer alakult ki, amely önkormányzati rendszer nagy valószínűséggel az ország teherbíró képességénél nagyobb terhet jelent gazdaságilag erre az országra. Ideje lenne, hogy a felelős politikai erők Magyarországon, értékelve a tizenhárom év tapasztalatát, értékelve azt a tapasztalatot, amelyet kiki kormányon eltöltött, hiszen valamennyi jelenlegi parlamenti párt volt ebben a tizenhárom évben kormányon, megtapasztalta ennek a nehézségeit; szóval, ideje lenne annak, hogy felelőse n egymással leülve, egy asztalhoz leülve, végiggondolva és végigbeszélve ezt a lehetőséget, megnézzék azt, hogy az ország teherbíró képességével milyen önkormányzati struktúra, milyen közigazgatás áll összhangban. Hiszen enélkül nehéz lesz előrehaladnia Ma gyarországnak versenyképes gazdaságot építve, enélkül nehéz lesz Magyarországnak a versenyképes gazdaság által megtermelt jövedelmeket szociális célokra egyre bővülő módon felhasználni, és enélkül nehéz lesz olyan konszenzust kialakítani, amely tartósan, t öbb kormányzati cikluson keresztül meghatározná Magyarország fejlődésének fő vonalait. Erre szeretnék javaslatot tenni a jelenlegi ellenzéki pártok számára és a kormánypártok számára is, mert meggyőződésem szerint a következő öttíz évben Magyarország gazd asági fejlődését, az ország előrehaladását ez a kérdés alapvetően befolyásolni fogja. Köszönöm szépen figyelmüket, és remélem, hogy az általam elmondott számok megítélésében és tényszerűségében nem fogunk vitatkozni egymással, hiszen azt gondolom, hogy a t ényekkel nehéz vitatkozni. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. A kormány részéről felszólalásra következik Pál Tibor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára. Parancsoljon, öné a szó, á llamtitkár úr. PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ma, hallgatva a vitát, próbáltam összeszedni, hogy valójában mi az, amiben egyetértünk. Nem volt könnyű, nem lesz hosszú a hozzászólásom, hiszen elég kevé s olyan dolog van, amiben sikerült egyetérteni, de azért néhány dolog van, és azt gondolom, hogy ezt jó az összefoglalóban rögzíteni. Magam teljes mértékben egyetértek azzal, amit előttem Veres államtitkár úr mondott, hogy valójában 1990 óta az önkormányza ti rendszer nem változott. Az akkori politikai kompromisszumok, egyezségek nyomai rajta vannak ezen a rendszeren. Ma már szerintem mindenki tudja, hogy mi az, ami ebből igazán hasznos, továbbvihető, és mi ennek a nehézsége. Azt gondolom, hogy ebben a kormá nyzati oldal és az ellenzék között nincs különbség, ebben egyetértünk. Azt is nagyon jól tudjuk, hogy ez a rendszer szétaprózódott, és ezért nagyon költséges. Valójában akkor mi a célunk? Az, hogy egy jobb rendszer működjön, egy jobb rendszer alakuljon ki; egy olyan