Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 15 (96. szám) - Az ülésnap megnyitása - „Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista »üreszseb« program" címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - SISÁK IMRE JÁNOS (MDF):
1677 fővárosi metróberuházást, a fejlesztések összege, amelyre többen hivatkoztak, mindösszesen 1,9 százalék, tehát reálértékben ez is csökkent. De nem csak én mondom ezt. Ma, a 40 százalékos gázáremelé s napján megjelent egy közlemény, az egyik önkormányzati szövetség a következőt mondja. “Fennáll az önkormányzatok ellehetetlenülésének veszélye, 2004ben mindössze 5,2 százalékkal jutnak több bevételhez.” Elfogadhatatlan, hogy a bevételeik reálértéke csök kenjen. A TÖOSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy 6 százalékos bruttó illetménynövekedéshez a költségvetés nem biztosít forrást és - ezt mi is elmondtuk - ez azzal jár, hogy a közszolgáltatások csökkennek, mert dolgozókat kell majd elbocsátani. A fontos norm atívák összege nem nő. Ez azt jelenti, hogy ahol intézményt tartanak fenn, ezekkel a normatívákkal a béremelést is ki kell gazdálkodni, így pedig nem lehetséges ezeknek az intézményeknek a fenntartása. A gazdálkodást érintő reform pedig még el sem kezdődöt t, amiről néhányan szót ejtettek. Ez azt jelenti, hogy a finanszírozás korszerűsítését szolgáló szakmai munkák sem kezdődhettek meg. Így indulunk neki, tisztelt képviselőtársaim, majd a 2004es esztendőnek, ezért úgy látom, hogy elbeszéltünk egymás mellett , nem kapcsolódtak össze a gondolataink. Önök védik a mundér becsületét, amely sajnos elég szakadt, foszlott, csakúgy, mint az önkormányzatok. (Taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A jelenlegi állás sze rint a szocialista párt 1 perc 49 másodperccel, az SZDSZ 3 perc 4 másodperccel, a Fidesz mínusz 3 három másodperccel, az MDF 1 perc 41 másodperccel rendelkezik, és a függetleneknek maradt 1 percük még a vitában. Kérdezem, hogy kíváne még valaki felszólaln i a vitában. Megadom a szót Szabó Zoltánnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A miniszterelnök úr ebben a Házban egyszer már idézte Esterházy Pétert, miszer int kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt most ezt láttuk. Hol csökkentek a normatívák, tessék nekem megmondani! Van az országnak 2004es költségvetése? Nincs, tisztelt képviselőtársaim! Majd ezután fo gjuk elkezdeni a vitáját. Ha azt befejeztük, és utána csökkentek a normatívák, akkor tessenek majd panaszkodni. Hol volt 40 százalékos gázáremelés? Tisztelt képviselőtársaim, az önök fantáziájában volt, amikor azzal ijesztgették az ország lakosságát, hogy a szocialisták meg fogják emelni 40 százalékkal a gázárakat. Minthogy mi nem voltunk erre hajlandóak, önök most mérgükben ezt ismételgetik. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Sisák Imrének, a Magyar Demokrata Fórum képviselőjének. Ez 1 perc 40 másodperc. SISÁK IMRE JÁNOS (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Még egyszer szeretném megismételni, hogy abban az esetben, ha a 2003. június 3ai önkormányzati vitanapon az államtit kár úr által is helyesnek tartott négypárti egyeztetésre sor került volna, akkor valószínűleg nem egy újabb, részben önkormányzati vitanap keretében beszélnénk az önkormányzatok problémáiról. A másik dolog: hogy még egyszer szeretném javasolni, a parlament i üléstermen kívül próbáljunk egyeztetni. Próbáljunk egyeztetni arról, amiről egyrészt a belügyminiszter asszony beszélt. Ő azt mondta, hogy az oktatási normatíva kiegészítésre szorul. De az oktatási normatíva, kedves képviselőtársaim, nem elegendő az önko rmányzati problémák megoldására. Ami egészen biztos, és