Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 15 (96. szám) - Az ülésnap megnyitása - „Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista »üreszseb« program" címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - KORÓZS LAJOS (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP):
1665 Ha már itt tartunk, akkor valóban kell beszélni az igazságról is; arról az igazságról, hogy az önkor mányzati törvény előír feladatokat az önkormányzatok számára, ehhez azonban a szocialistaszabad demokrata kormány igenis biztosított forrásokat, mi több, olyan új programokat is elindított, amelyek a források racionálisabb felhasználását eredményeznék és eredményezhetik. Itt szeretnék arra utalni, hogy például ez a kormány az, amely a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás kialakításához és működtetéséhez ebben az évben is, ebben a költségvetési pénzben is adott forrást, és a következő költségvetési évben is ad forrást. Mindez az idős emberek ellátását szolgálja otthon. Ez az a kormány, amely a regionális szociális, vagyis az önkormányzatok szociális feladatainak a tervezéséhez ad forrást, biztosít forrást, a jövő évben összesen 30 millió forintot, hogy megte rvezhessék az önkormányzatok ezeket a feladatokat. Ez a kormány az, amely először biztosította törvényben azt, hogy ha egy települési önkormányzat, akár kicsi legyen, akár nagy önkormányzat, nem tudja ellátni a saját feladatait a rendelkezésére bocsátott n ormatívából, akkor azt az egyházak vagy a civil szervezetek számára szerződésben átadhassa. Igen, ezt teszi ez a kormány, tisztelt hölgyeim és uraim. Köszönöm szépen a szót. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Ké t percre megadom a szót Korózs Lajosnak, a Szocialista Párt képviselőjének. Parancsoljon! KORÓZS LAJOS (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a fehér bot napján nem haszontalan két keresetlen mondatot szólni a fogyatékos em berek dolgairól, sorsáról. Igen, több pénzt az embereknek, ezt mondtuk, álltuk is a szavunkat. Szalay képviselőtársam említette volt, hogy mindig visszamutogatunk. Úgy gondolom, hogy muszáj, mert valamihez viszonyítanunk kell. Tehát valami volt egy évvel e zelőtt is, valami volt két évvel ezelőtt is. Ha csak a fogyatékos emberek sorsáról beszélünk, akkor meg kell hogy állapítsuk, hogy a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermekek neveltetéséhez a családi pótlék összegében az előző kormány által biztosí tott 10 ezer forinthoz képest 13 300 forintot biztosítottunk. Úgy gondolom, hogy ez önmagáért beszél, hiszen egy 30 százalékos növekedésről van szó. Továbbá az intézetben nevelkedett gyerekek családi pótlékát a volt 5400 forintról 6900 forintra emeltük akk or, hogyha nevelőszülőkhöz kerülnek ki. A fogyatékos emberek sorsával foglalkozik ez a kormány akkor, amikor kijelenti azt, és állja a szavát, hogy a fogyatékosügyi programot folytatja, és a jövő évi költségvetésben több száz millió forintos nagyságrendben biztosít támogatást a támogató szolgálatok létrehozásához, százmilliós nagyságrendben kíván pénzt adni arra, hogy a lakóotthoni program a fogyatékos emberek számára elérhető legyen és folytatódjék. Ezen túlmenően, úgy gondolom, a szocialistáknak még van k özel egy fél órájuk arra, hogy elmondják a véleményüket, a fideszeseknek meg már nincs, mert lejárt az idejük. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Kósáné Kovács Magda szo cialista párti képviselő asszonynak. Parancsoljon! (13.10) KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Folytathatom ott, ahol képviselőtársaim abbahagyták: több pénzt az embereknek, és az emberek között is azoknak, akik a legtöbbet nélkülöznek, aki k szenvedtek, és akiknek a szenvedése talán anyagiakban nem is mérhető. Először a nyugdíjminimumról egyetlen mondatot: a nyugdíjminimum ütemes emelkedése nemcsak a kevés pénzből élő nyugdíjasoknak fontos. Fontos minden nyugdíjasnak, hiszen a