Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. szeptember 9 (84. szám) - A társasházakról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
165 lakás van Magyarországon, és ennek az egynegyede társasházi öröklakás. Legalább egymillió ilyen lakás van, amelyben több mint kétmillió ember él, vagyis több mint kétmillió szegény emberről beszélünk most, akiket a kis vagyonkájuk fenntartása rendkívül megterhel az állandóan emelkedő gázárakkal, villanyárakkal, tehát egyáltalán a közüzemi díjak emelkedésé vel, arra pedig, hogy a lakásukat és magát a házat is fenntartsák, felújítsák, igenigen kevés kilátásuk van. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a társasházi törvény, amely, mint mondom, több mint kétmillió szegény ember mindennapi életével foglalkoz ik, egy rendkívül fontos kérdés. Nagyon fontos ennek a mikénti szabályozása, és egyáltalán egy rendkívül fontos intézményről van szó, éppen ezért a mibenlétéről, kialakulásáról, fejlődéséről fogok néhány szót szólni. Mi hozta létre? A szükség hozta létre, a pénzhiány hozta létre, történetileg pedig levezethető Trianontól és a gazdasági válságtól. A gazdasági válságtól azért, mert akinek tőkéje volt… - márpedig az első világháború után volt tőke, de a bérlakások építése nem volt kedvező tőkebefektetés, kicsi volt a pénz visszatérülése, nem hozott elég hasznot, ezért nem is építettek. Ugyanakkor az elcsatolt országrészekből rengeteg ember özönlött be az anyaországba, akiknek valahol lakniuk kellett volna. Mint tudjuk, vagonokban laktak Budapesten és a nagyobb vidéki városokban is, és valahogy meg kellett szabadulni ettől a helyzettől. Igen kevés lehetőségük volt arra, hogy bármiféle segítséget az akkor egyharmadára csökkent országtól kapjanak, kénytelenek voltak maguk lépni. Ekkor összeadogatták a kis pénzeiket , így jöttek létre bizonyos házak, társasházi szövetkezetek, társasházi részvénytársaságok, amelyek azonban nem voltak a mai értelemben vett társasházak, hanem közös tulajdonok voltak, és mint tudjuk, a közös tulajdon egy rendkívül kellemetlen dolog, igazá n a közös tulajdontól a legjobb csak szabadulni, és amióta világ a világ, a római jogtól kezdődve mindig a közös tulajdon kérdéseivel foglalkozott a jog, és a végső kicsengése mindig az volt, hogy a legjobb a közös tulajdon megszüntetése. Erre még a római jogban egy külön kereseti forma is volt, ez volt actio communi dividundo. Nos, ezek a körülmények eredményezték azután azt, hogy 1924ben megalkották a XI. törvénycikket, amely az első társasházi törvény volt Magyarországon, 12 paragrafusból állt, de nagyj ából rendezte azokat a fogalmakat, amelyeket ma is használunk minden társasháznál. Tehát létrehozta a külön tulajdon fogalmát, amely önállóan telekkönyvezhető volt, a kizárólagosan használt lakásra vonatkozott, és maradt emellett a közös tulajdon, amely a ház többi részét érintette, tehát a lépcsőházat, lichthofot és egyéb padlásteret, pincét. Tehát megfelelő módon rendeződött ez a kérdés, bár mondom, nem volt részletekbe menő jogszabály, de az alaptételeket rendezte. Ennek hatására azután megindult szerte - főleg persze a nagyobb városokban - az ilyen típusú társasházak építése. Ezeket még ma is lehet látni: Bethlenudvar, Rákócziudvar, Erdélyiudvar, tehát nevükben is utal arra, kik adták össze ezeket a kis pénzecskéket. Ez a törvény 53 évig volt hatályba n. 1969ben volt egy jogszabály - nem törvény, hanem egy kormányrendelet , amely bizonyos mértékig kihatott a társasházakra, az 1969. évi 31. kormányrendelet, amely azt a nagyon sejtelmes címet viselte, hogy “Egyes állami tulajdonban lévő ingatlanok elide genítésének szabályai”. Mik is voltak ezek az egyes állami ingatlanok? Természetesen azok az ingatlanok voltak, amelyek az államosítás idején jutottak az állam tulajdonába. Közismert, hogy az államosításnál minden 6 szoba fölötti lakást és természetesen há zat is államosítottak, sőt, a 6 szoba és a 4 szoba között volt ez a bizonyos tanácsi rendelkezés, ahol maga a tulajdonjog megmaradt ugyan a tulajdonosnak, de csak 4 szobával rendelkezhetett, az afölötti 2 szobával már az állam, a tanácsok rendelkeztek, ezé rt volt tanácsi rendelkezés. Itt jöttek azután létre ezek a kényszerbérlemények, amelyek egészen a '90es évek végéig még fennálltak. Kihasználták egyébként ezt a rendeletet. Nem mondom azt, hogy a nómenklatúra, mivel erről ma már szó volt, inká bb azt mondom, hogy az akkori kor kedvezményezettjei használták ki: magas pártfunkcionáriusok, ÁVHs tisztek és családjaik jutottak ezekhez az államosított lakásokhoz, a kitelepítettek villalakásaihoz, és benne laktak az államosítás óta, jól érezték maguka t benne, már a magukénak tekintették, tehát kellett valami fórumot vagy lehetőséget teremteni, hogy ez szépen
