Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 7 (93. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - MOLNÁR ALBERT (MSZP):
1335 magánszemély újra eladja ugyanannak a brókernek száz forintért. A kulcs, a lényeg a következő: a magánszemély és a cég ugyanaz. Mit is tudtak ezzel elérni? Hogy a nyereséges cég százmillió forintos nye reségét teljesen adómentesen kijuttatták a magánszemélyhez, a magánszemély nettó értékben megkapja a százmillió forintot, a brókernek kell közvetíteni. Ez a játék egy év óta folyik, amióta önök megszüntették a 20 százalékos forrásadót az ilyen műveletek ut án. Az lett ennek a következménye, hogy százmilliárdos adókiesések jelentkeztek a költségvetésben. Mi lett a következménye? A teljes magyar társadalom megsarcolása. A példát majd kétpercesekkel fogom folytatni, mert itt nem ért véget az önök téves hadművel ete. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönjük szépen. Normál felszólalásra megadom a szót Molnár Albertnek, a Szocialista Párt képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó. MOLNÁR ALBERT (MSZP) : Köszön öm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Font Sándor fantáziája engem mindig meglep, és mindig meglepetést tud nekem okozni. Azt gondolom, hogy ez a science fiction kategóriájába tartozik, és egy olyan könyvet írhatna erről, ami lehet, hogy érdekelné az okat az embereket, akik értékelik a jó fantáziát és a fantáziadús gondolatokat; egyébként ennek az országnak befektetésekre, tőkére van szüksége ahhoz, hogy azokat a fejlesztéseket meg tudjuk valósítani, amelyeket magunk elé tűztünk. A munkajövedelmek vona tkozásában egyébként jó hírem van: 141 milliárd forint marad az emberek zsebében a személyi jövedelemadókulcsok változása, csökkentése miatt. 141 milliárd forint - Font Sándor, tessék felírni valahova! A 2004. évi adó- és járulékszabályok 2004. évi módosí tásai alapvetően az igazságos közteherviselést szolgálják, azonkívül a vállalkozók versenyképességének növelése érdekében történnek. Az igazságosabb közteherviselést szolgálják azok az intézkedések, amelyek tovább csökkentik a munkavállalók adóterheit, szű kítik a társadalom igazságérzetét bántó adókedvezmények körét, illetve némiképp emelkedik a külön adózó jövedelmek adója. A vállalkozók versenyképességének növelése érdekében az alábbi intézkedések történnek: a társaságiadókulcs mérséklődik, nőnek, széles ednek a beruházásokat ösztönző adókedvezmények, növekszik a foglalkoztatást segítő kedvezmények mértéke, és jelentősen kiterjed az eva választási lehetősége. Én a magam részéről szeretnék kicsit részletesebben foglalkozni az evával - eva egyenlő sikertörté net. Miről is beszélhetnénk akkor, amikor a 2003ban bevezetett új adónemet több mint 60 ezer egyéni és társas vállalkozás találta olyanfajta adózási formának, amely számára megfelelő. Azt gondolom, hogy fideszes képviselőtársaim már az akkori vitában is t évedtek, de tévedtek már nagyobbat is. Ez a 60 ezer fős vállalkozói kör a mintegy 850 ezer működő magyarországi vállalkozásnak mintegy 7,5 százalékát képviseli. Azt gondolom, hogy első blikkre, első látásra ez nem egy rossz szám. Két ok miatt kellett a tör vényt módosítani: részben a gyakorlatban felmerült értelmezési problémák megoldása és pontosítása volt a cél, másodsorban az általános forgalmi adóról szóló, jogharmonizációból következő módosítások miatt. Jelentősen egyszerűsödnek a bejelentési szabályok. A bejelentési szabályok módosításával bővülhet az evát választók köre, arra számítunk, hogy esetleg további több ezer, több tízezer vállalkozás is választhatja ezt az adózási formát. Az evát választók körét bővítheti továbbá az az új rendelkezés is, amely szerint a továbbiakban nem lesz kizáró feltétel az, ha az adózó az adóévben szövetkezeti hitelintézet által kibocsátott részjeggyel rendelkezik.