Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 6 (92. szám) - A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szóló országgyűlési határozati javaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (Mandur László):
1134 vitatja az anyagot. Az, hogy az Országgyűlés (Az elnök csenget.) vitatkozik erről, és egy országgyűlési határ ozat készül, szintén ékes bizonyítéka annak, hogy széles körű nemzeti együttműködésről van szó. A módosító javaslatok közül támogatni tudjuk azokat, amelyek egyrészt az évenkénti tájékoztatási kötelezettséget írják elő a cselekvési program végrehajtásával kapcsolatban a kormány számára, másrészt hogy ez a cselekvési program 2003. december 31éig készüljön el. Támogatjuk azt, hogy mielőbb törvény készüljön az áldozatok védelméről és a bűnmegelőzésről (Folyamatos zaj.) , és azt a kiegészítést is támogatjuk, am ely a lakásmaffiára és az időskorúak áldozattá válására vonatkozik. Nagyon remélem, hogy a módosító javaslatok elfogadása után egészében is fogja tudni támogatni a Ház a határozati javaslatot. (Az elnök csenget.) Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok p adsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A H/4629/16. számú ajánlás 1. és 3. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés. Tisztelt Országgyűlés! Az e lőterjesztő előzetesen írásban minden frakció részére eljuttatta a támogatott módosító javaslatok körét. Ezek szerint a H/4629/16. számú ajánlás 2., 4., 5. és 11. pontjait támogatja. Ezek közül a Fidesz képviselőcsoportja külön szavazást kért a 4. pontról. Most tehát a támogatott javaslatokról határoz az Országgyűlés a 4. pont kivételével. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae ezeket a javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 193 igen, 1 nem s zavazattal, 161 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, melyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet. A kiegészítő ajánlás 1. pontjában a rendészeti bizottság a cím módosítására tesz j avaslatot. Az emberi jogi bizottság ezt nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen, 216 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el. Az ajánlás 4. pontjában Weszelovszky Zoltán a határozati javas lat 3. pontjában a kormány feladatkörében évenkénti tájékoztatási kötelezettséget javasol. Az előterjesztést az emberi jogi bizottság támogatja, a rendészeti bizottság viszont nem támogatja a javaslatot. A frakciók kérésére külön szavaz az Országgyűlés. Ké rem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 356 igen, 2 nem szavazattal elfogadta. (19.10) Az ajánlás 6. pontjában Weszelovszky Zoltán a határozati javaslat mellékletét új ponttal kívánja kiegészíteni. A bizottsá gok ezt a javaslatot nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 174 igen, 180 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el. Az ajánlás 7. pontjában Weszelovszky Zoltán a határozati javaslat mellékletét új ponttal k ívánja kiegészíteni. Ezt a bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 168 igen, 189 nem és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.