Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 6 (92. szám) - Döntés kivételes eljárásban történő sürgős tárgyalásról - Döntés önálló indítvány tárgysorozatba-vételéről - ELNÖK (Mandur László): - ÉKES JÓZSEF (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - DR. VASTAGH PÁL (MSZP):
1109 Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. A Szabad Demokraták Szövetsége nevében nem támogatjuk ezt az indítványt. Nem támogatjuk azért, mert elviekben sem értünk egyet azzal, ami az indítványban benne foglaltatik. Szeretném előrebocsátani azt, nem vélet len, hogy a nyugateurópai országok és az Európai Unió jelenlegi tagjainak jelentős része szintén úgy foglalt állást, hogy ezektől a kérdésektől, ha úgy tetszik, a világnézeti kérdésektől mentes legyen az alkotmány. Ugyanis tudjuk jól, hogy egy alkotmány a kkor működik jól egy országban is, és vélhetően a leendő Európai Unióban is, ha ez az alkotmány világnézeti kérdésekben semleges marad. A kereteket teremti meg arra, hogy minden ember a saját maga világnézetét, meggyőződését és vallását szabadon gyakorolha ssa és vallhassa. Ez az alkotmánynak, ha úgy tetszik, az állam értéksemlegességének tétele. Ezt az értéksemlegességet soha nem szabad összekeverni saját magunk értéksemlegességével, mert nincs olyan, hogy személyes értéksemlegesség. Mindannyian értékekkel vagyunk tele, viszont egy alkotmánynak azért kell értéksemlegesnek lennie, hogy ezekkel az értékekkel tudjuk feltölteni azt a tartalmat, amelyet egy alkotmánynak ki kell fejeznie. Ezért a Szabad Demokraták Szövetségének az a meggyőződése, hogy az a helyes út, ahogy egyébként az európai országok ezt gondolják, és a nyugateurópai országok többsége is gondolja, hogy a leendő Európai Unió alkotmányának a kereteket kell megteremtenie, és majd később a polgároknak, illetve az országoknak kell megtölteni ezt a sz ükséges tartalommal. De világnézeti kérdésekben sem egy ország alkotmánya, sem az Európai Unió alkotmánya nem foglalhat állást, mert akkor a morális kirekesztés útjára lépne. Ezért az SZDSZ nem támogatja ezt a javaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az S ZDSZ soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Ékes Józsefnek, a Magyar Demokrata Fórum képviselőjének. Parancsoljon, öné a szó. ÉKES JÓZSEF (MDF) : Nagyon köszönöm, elnök úr, a szót. Nem a Fodor Gábor által elmondottakat kívánom alá támasztani, hanem a Konvent munkájában a magyar képviselők tevékenységét, ahol Szájer József és Vastagh Pál is mint a Konvent oszlopos tagja, 16 hónapon keresztül dolgozott azért, hogy valóban keresztényi alapokon nyugvó európai alkotmány tudjon létrejönni . Szeretném kihangsúlyozni, hogy a néppárti frakció teljes egésze a néppárti frakció ülésén támogatta, hogy az alkotmánymódosítás szövegszerkezetébe ez mindenképpen kerüljön be. Ezenkívül Medgyessy Péter miniszterelnök úr is és Kovács László külügyminiszte r úr is ígéretet tett arra, hogy a következő ülésszakokon kellőképpen fogják képviselni Magyarországnak azt az érdekét, hiszen ezeréves múltra tekint vissza, hogy az alkotmány szövegszerkezetébe kerüljön be a kereszténységre való utalás. Bízom benne, hogy a decemberig tartó kormányközi egyeztetésen Magyarország ezt kellőképpen fogja képviselni. Ebből a szempontból egészen biztos, hogy amit Szájer József és Vastagh Pál képviselőtársunk a Konventben kifejtett, annak Magyarország a többi országgal együtt kellő képpen érvényt is fog tudni szerezni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Felszólalásra következik Vastagh Pál, a Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon, öné a szó. DR. VASTAGH PÁL (MSZP) : Kö szönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A helyzet valóban ellentmondásos, mert a Konventet is és a mostani kormányközi konferenciát is megosztotta ez a kérdés. Nem lenne jó, ha ez veszélyeztetné az alkotmányos szerződés belátható időn belül történő elfoga dását. Információim