Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 6 (92. szám) - Mádi László (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “Miért veszélyezteti a kormány a lakáshitel-tulajdonosok fizetőképességét?” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz):
1078 előírt adóval kerül majd a fogyasztókhoz. Így az exportra kerülő borok versenypozíciójára nincs hatással a jövedéki adó, sőt bizonyos mértékig ösztönzi is az exportot. Mindezek alapján megállapítha tó, hogy bár a bor jövedéki adójának az emelése nem egy örömteli lépés, de szektorsemleges, és egyértelműen a minőségi borok előállítására ösztönzi a termelőket. Kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖ K (dr. Wekler Ferenc) : Kérdezem az interpelláló képviselő urat, elfogadjae a miniszter úr válaszát. KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Úr! A válaszát nem tudom elfogadni. Ön is jól tudja, hogy annak idején az 5 forintos adó bevezetése adócs ökkentés volt, mert a bort 11 százalékos forgalmi adó terhelte - az jóval nagyobb összeg volt. Ugyanakkor azért sem tudom elfogadni, mivel annak idején, 1999ben a miniszter úr még csak nem is lassan és érthető módon, hanem a megszokott arrogáns stílusában azt mondta: “Idézem még egyszer, a szőlő- és bortermelés számtalan hátrányos helyzetű régióban családok ezreinek az egyetlen megélhetési forrása. Az Európai Unió bortermelő országainak többségében a természetes bor nulla kulccsal szerepel a jövedéki törvé nyben. Méltánytalan lenne, ha ez a többletadó terhet jelentene a termelőknek.” Miniszter úr, önnek a kormányülésen is ezt kellett volna képviselnie. Megjegyzem, ha lassan és érthető (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) módon mo ndta volna, mára akkor sem lenne hitele egy akkori kijelentésének. Köszönöm a figyelmet, nem fogadom el a választ. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A képviselő úr nem fogadja el a miniszter úr válaszát. Kérdezem az Országg yűlést, elfogadjae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 175 igen szavazattal, 136 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta a miniszter válaszát. Mádi László (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “Miért veszél yezteti a kormány a lakáshiteltulajdonosok fizetőképességét?” címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Mádi László, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a miniszterelnökhöz, “Miért veszélyezteti a kormány a lakáshiteltulajdono sok fizetőképességét?” címmel. Az interpellációra a miniszterelnök megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező László Csaba pénzügyminiszter úr válaszol. A képviselő urat illeti a szó. MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tis ztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt évek során az államilag támogatott lakáshiteltulajdonosok köre mintegy 200 ezer főre duzzadt. A lakáskölcsönt törlesztő polgárok között már igen jelentős számban vannak jelen az alacsony jövedelemmel rendelkező alkalmazotta k is. Ők azok, akik akár több évtizedes futamidő mellett, bízva az önök kormányprogramjában foglalt ígéretekben, bátran felvállalták a többmilliós összegű kölcsönök kamatokkal együtt történő törlesztését.