Országgyűlési napló - 2003. évi őszi ülésszak
2003. október 6 (92. szám) - Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
1059 Ha tehát odafigyeltek volna az ellenzéki képviselők is arra, hogy milyen döntés született, akkor tudhatnák azt, hogy az alacsony fogyasztást produkáló háztartásoknál csökkent a gáz egységára. Csökkent azért, mert egy kompenzáci ós rendszert vezetett be ez a kormány. (Folyamatos nagy zaj az ellenzéki padsorokban.) Kompenzációs rendszert vezetett be azért, hogy éppen a legszorultabbak részére tudjon lehetőséget biztosítani költségeik megtakarításában. (Az elnök ismételten csenget.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Képviselőtársaim! Kérem, tiszteljék meg egymást azzal, hogy nemcsak a kérdést, hanem a választ is végighallgatják. Képviselő úr! (Felzúdulás a Fidesz soraiban: Az igazat kell mondani!) DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államt itkár : Szemben azzal, amit képviselő úr állított, az építőipar teljesítménye Magyarországon az év első felében növekedett, nem pedig csökkent, ahogy képviselő úr mondta. Tipikus példája volt egyébként a képviselő úr állítása annak, hogyan lehet kiragadni e gy, az ön számára kedvező statisztikai értéket az egészből, ugyanis egy negyedév építőipari teljesítményének adatát hivatkozta meg, miközben az első félévben bizony növekedett az építőipar teljesítménye Magyarországon. Szeretném képviselő úrnak azt az állí tását is cáfolni, ami arra vonatkozott, hogy az önkormányzatok helyzete hogyan és mint változott. Emlékeztetném képviselő urat arra, hogy amikor ön volt a pénzügyminiszter 2002ben, az önkormányzatok közül több önkormányzat és nagyobb értékben nyújtott be úgynevezett önhibáján kívül hátrányos helyzetű települések jogosultsága miatti állami támogatásra igényt, mint amennyi 2003ban bekövetkezett. Azaz 2003ban kevesebb települési önkormányzat nyújtott be ilyen igényt a költségvetéshez. Szeretném emlékeztetni képviselő urat arra is, hogy a 2004. évi költségvetés jelenlegi tervezetében 7,9 százalékkal több pénz van az önkormányzatok számára a központi költségvetésből a beterjesztett javaslatban, mint amennyi az előző évben volt. Ebből következően az az állítása sem igaz képviselő úrnak, hogy nem lesz lehetőségük az önkormányzatoknak. Tény az is, hogy több mint 50 százalékkal magasabb az önkormányzatok számára a fejlesztéseikhez, azaz a beruházási tevékenységeikhez folyósított központi költségvetési támogatás, mi nt az előző évben volt, mert ez a kormány valóban a fejlesztéseket, az építkezést kívánja elősegíteni. Ugyanakkor szemben azzal, amit képviselő úr mondott, ez a kormány valóban arra tesz javaslatot, hogy a központi igazgatáson belül, tehát a központi költs égvetési szerveknél jelentős költségmegtakarítás lesz. Szemben azzal, amit ön mondott, nem a túlburjánzó állam, hanem a takarékos, a nem költekező állam lesz a következő időszakban a jellemző, hiszen közel 300 milliárd forintos az a megtakarítás, amelyet a 2003. évi bázisadatokhoz képest a 2004. évi költségvetésben, a központi államigazgatáson belül a kormányzat saját maga döntéseivel meg kíván takarítani. Úgy gondolom tehát, ez a valóság, képviselő úr, nem pedig azok a féligazságok, amiket ön mondott. Kére m, hogy ezt vegye figyelembe legközelebb megnyilatkozásainál. (Dr. Áder János: Rémusz bácsi meséi.) Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Font Sándor frakcióvezetőhelyettes úr jelezte, hogy ügyrendben kér szót. Bár a napirend elfogadása előtt, frakcióvezetőhelyettes úr, nem tudok önnek ügyrendben szót adni, a kérdésem az, hogy a napirend elfogadásával kapcsolatose. (A képviselő jelzi, hogy nem.) Amennyiben nem, akkor azt követ ően. Köszönöm szépen. Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: ELNÖK (dr. Szili Katalin) :