Országgyűlési napló - 2003. évi nyári rendkívüli ülésszak
2003. június 23 (81. szám) - Döntés Házszabálytól való eltérésekről - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - ROGÁN ANTAL (Fidesz):
409 Házszabálytól, hogy a határozati javaslat külön döntés nélkül sür gősséggel kerüljön napirendre, együttes, összevont általános és részletes vitájára kerüljön sor, a módosító javaslatokról történő szavazásra és a zárószavazásra pedig módosító javaslat/javaslatok elfogadása esetén is ugyanazon az ülésnapon, 2003. június 23án, hétfőn kerüljön sor. Budapest, 2003. június 19. Dr. Szili Katalin.” ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm, jegyző úr. A Házszabály értelmében a határozathozatal előtt képviselőcsoportonként legfeljebb egy képviselő felszólalhat. Megkérdezem a képviselőc soportokat, hogy kívánnake élni ezzel a lehetőséggel. Rogán Antal frakcióvezetőhelyettes úr, a Fidesz képviselőcsoportjából kért szót. Öné a szó, frakcióvezetőhelyettes úr. ROGÁN ANTAL (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgy űlés! Tisztelt ellenzéki és tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Önök is tudják, hiszen mindannyian hallhattuk sajtóhírekből, illetve a pénzügyi felügyelet vizsgálatának ismertetése kapcsán, hogy az úgynevezett Pannonplastügyben a részvényvásárlás mint tranzakció lebonyolításakor a pénzügyi felügyelet gyanúja szerint a részvényeket vásárlókat állami pénz is segítette, nevezetesen egy közpénzekből gazdálkodó állami vállalat pénzügyi forrásait bocsátotta rendelkezésre, hogy magánszemélyek, illetve magáncé gek könnyebben juthassanak a Pannonplast részvényeihez. Ha magyarra lefordítjuk azt, hogy mi az, amire itt valójában - ha a gyanú igaz - sor került, akkor ez arról szól, hogy van egy állami vállalat, amely több százmillió forintot bocsát magánszemélyek ren delkezésére, akik ebből olcsón részvényeket vásárolnak fel, azokat drágán eladják, a jelentős különbözetet - ami szintén százmilliós nagyságrendre tehető - a saját zsebükbe elteszik, azt követően az államtól kapott pénzt alacsony kamattal az államnak vissz aadják. Az ügylet látszólag akár még törvényesnek is tekinthető, de etikusnak semmiképpen; állami vállalat közreműködése viszont magánszemélyek, illetve magáncégek tőzsdei tranzakcióiban példátlan, az elmúlt tizenkét évben ilyesmire Magyarországon, a tőzsd e létezése óta nem volt példa. (12.30) Tisztelt Képviselőtársaim! Ezért gondolta a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja, hogy az ügy megnyugtató tisztázása érdekében egy független vizsgálóbizottság felállítására mindenképpen szükség van. Szeretném még egys zer tisztázni itt, önök előtt is, hogy mi ennek a vizsgálóbizottságnak a pontos célja, illetve tárgya. Bár mind a sajtóban megjelentek ilyen találgatások, mind máshol megfogalmazódott, hogy esetleg lehet összefüggés a Pannonplastügy és a pénzügyi felügyel et vezetőjének az úgymond megverése, megveretése között, mi ezt nem kívánjuk vizsgálni. Azért nem kívánjuk, mert azt gondolom, hogy erre a rendőrség képes. Örömmel hallottuk Medgyessy Péter miniszterelnöktől, hogy megbízta ezzel Lamperth Mónika belügyminis zter asszonyt, és én azt gondolom, hogy talán a kormánypártok bíznak annyira Lamperth Mónika belügyminiszter asszonyban, hogy az általa irányított rendőrség képes lesz tisztázni, hogy valójában ki verte meg, és milyen okból Szász Károlyt, a pénzügyi felügy elet vezetőjét. Erre a parlamenti vizsgálóbizottságnak nincsenek eszközei, úgyhogy ezt a munkát nem tudja lefolytatni, de ha önök szükségesnek látják, hogy ebbe a rendészeti bizottság is betekintsen, Lamperth Mónika tájékoztatása alapján, ehhez a Fideszfr akció nagy örömmel hozzájárul. De ha vizsgálóbizottságot kezdeményeznek ebben az ügyben, akár még ezt is, minden további nélkül, bármilyen Házszabálytól való eltéréssel itt, a parlamentben hajlandóak vagyunk támogatni. A másik oldalról, nem célja ennek a v izsgálóbizottságnak, hogy bármilyen formában minősítse a pénzügyi felügyelet eredeti jelentését, azzal ugyanis magáncégek érdekeibe szólnánk be. Ha megengedik nekem, némileg helytelennek tartom azt, amit Veres János itt néhány perccel ezelőtt elmondott, me rt azt gondolom, még a kormány államtitkára sem minősíthet manipulatívnak egy, a pénzügyi felügyelet által elkészített jelentést, ez a bíróság dolga ugyanis, és az említett magáncégek