Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 12 (71. szám) - Lenártek András (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Miért késik az M30-as autópálya megépítése?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter):
3028 Önnek abban igaza van, hogy az OEP adatbázisa korszerűsödött, és ez is elősegítheti az egyszerűsítést. Azonban ez nem e legendő, mert az elszámolásokat közel félszáz közlekedési céggel kell elvégezni havi rendszerességgel. Akkor leszünk tehát képesek jelentősebb adminisztrációs egyszerűsítést végrehajtani, ha a közlekedési cégekkel közvetlen informatikai vonali kapcsolatot tudunk biztosítani. Tehát az elsődleges feladat a technikai feltételek közös megteremtése. Ezen dolgoznak az OEP informatikai és készpénzellátással foglalkozó szakemberei. Értelemszerűen azonban ideális technikai körülmények között is szükség lesz annak ig azolására, hogy a közlekedési eszközt az érintett személy a törvényben meghatározott ellátások igénybevétele miatt használja, és nem más okból, mert ezt indokolja a közpénzek elköltésének átláthatósági követelménye. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. ) Lenártek András (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Miért késik az M30as autópálya megépítése?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Lenártek András, a Fidesz képviselője, kérdést kívá n feltenni a gazdasági és közlekedési miniszternek: “Miért késik az M30as autópálya megépítése?” címmel. Lenártek András képviselő urat illeti a szó. LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A Medgyessykormán y megalakulásától kezdve kommunikációs küzdelmet folytat önmagával abban, hogy hány kilométer autópályát szeretne megépíteni és mikorra. Ebből a koncepciótlanságból egy dolog látszik egyértelműnek, mégpedig az, hogy mind a választási ígéreteknek, mind a ko rmányprogramnak csak egy erősen csökkentett változata fog majd megvalósulni. A kormányfő országértékelő beszédében kétszer is megismételte, hogy az M30as autópálya 2004re megépül Miskolcig. A hír hallatán csak azok a szocialista képviselők tapsoltak, aki k nem tudták, hogy a kivitelezővel tavaly márciusban megkötött szerződés szerint már ez év november 30ával el kellett volna készülnie a pályának. Miért késik Miskolc egy évet? Pedig a polgári kormány idején az építés tavaly tavasszal megindult, és úgy tűn t, semmi nem állhat annak útjában, hogy ebben az évben már autópályán közlekedhessünk. Augusztusban azonban a földmunkák leálltak, tulajdoni rendezetlenség miatt. Ez merőben szokatlan hír volt, hiszen addig egy 80 kilométeres szakaszon ilyen földvásárlási probléma fel sem merült. Kérdezem, mit tett a tárca a probléma megszüntetése érdekében. Miért írta miniszter úr tavaly november 31én a témához kapcsolódva, hogy a jelenlegi helyzet szerint a nehézségek megoldódtak, így a területszerzések folytatásának aka dálya nincs? Akkor mi az oka a kilenc hónapos késedelemnek? Hol tart a további szakasz előkészítése? Biztosítanake forrást ahhoz, hogy az M30as miskolci déli elkerülő szakasza ebben az évben elinduljon? Államtitkár úr, ezeket a hibákat, késlekedéseket he lyre lehet hozni, például azzal, hogy ön a válaszában korrekt magyarázatot, konkrét időpontokat ad, és elkötelezettségéről biztosítja a térségben élőket az M30as továbbépítésére vonatkozóan. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Szala y Gábor államtitkár úré a szó.