Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 3 (53. szám) - A Magyar Köztársaság és az Oroszországi Föderáció között Budapesten, 2001. január 12. napján aláírt konzuli egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter, a napirendi pont előadója:
858 hogy fel se merülhetett komolyan az, hogy a parlamenti pártok közül bármelyik is kifogásolná ennek a jogszabályn ak a módosítását. A másik pedig, amit el szeretnék mondani, az, hogy igazából Salamon László képviselő úrral hosszú évek óta vannak vitáink, de a most általa elmondottak nagy részével egyetértek. Tehát egyetértek azzal is, hogy a módosító javaslat, amelyet beterjesztett ehhez a jogszabályhoz, szebbé, stílusosabbá és elegánsabbá teszi a jogszabályt, mert rendkívül helytelen az az egyre inkább elharapózó gyakorlat - és ezt előterjesztőként is kénytelen vagyok elmondani , hogy praktikus megfontolásokból egy n apig hatályos jogszabályokat hozunk. A politikai mondanivalójával kapcsolatban hadd mondjak annyit, hogy az érvek elvileg a négypárti egyeztetéssel kapcsolatban természetesen indokoltak, itt az idő rövidsége, a jogszabálynak a jellege, és különösképpen az, hogy - még egyszer meg kell ismételnem - természetes, hogy a parlament ilyen rendelkezést hozott, menthetővé teszi, hogy csak szóban és nem formális keretek között, de házbizottsági keretekben természetesen a pártok között az egyeztetés lezajlott. A magam részéről is egyetértek a módosító javaslattal, azt az előterjesztésbe befogadjuk, és kérem, hogy a Ház szavazza meg a törvényjavaslat módosítását. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) (17.40) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Tis ztelt Országgyűlés! Az összevont vitát lezárom. A benyújtott módosító javaslatra figyelemmel határozathozatalra és a zárószavazásra ma este, a személyi javaslatokat megelőzően kerül sor. A Magyar Köztársaság és az Oroszors zági Föderáció között Budapesten, 2001. január 12. napján aláírt konzuli egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság és az Oroszországi Föderáció kö zött Budapesten, 2001. január 12. napján aláírt konzuli egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája és a határozathozatal. Az előterjesztést T/2211. számon, a külügyi bizottság ajánlását T/2211/1. számon kapták kézhez. Megadom a szót Ko vács László külügyminiszter úrnak, a napirendi pont előadójának. KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter, a napirendi pont előadója : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság és az Oroszországi Föderáció közötti konzuli egyezményt a két állam külügyminiszterei 2001. január 12én Budapesten írták alá. Ezt az egyezményt az Országgyűlés határozatban megerősítette, majd 2002. december 20án Moszkvában sor került a ratifikációs okmányok cseréjére is. Az egyezmény az ezt követő 30. napon, tehát 2003. január 19én lépett hatályba. A konzuli egyezmény a konzuli kapcsolatokról szóló 1963as bécsi egyezmény rendelkezéseit egészíti ki, illetve fejleszti tovább, biztosítva, hogy a konzuli tisztviselők szélesebb és kidolgozottabb jogkörökkel felru házva, hatékonyabban védhessék küldő államunk állampolgárainak védelmét. Az egyezmény részletes szabályokat tartalmaz többek között a küldő állam állampolgárainak a hagyatéki ügyekben történő érdekvédelméről, gyámsági és gondnoksági feladatokról, valamint közjegyzői ügyekben való konzuli eljárásról. Tekintettel arra, hogy az egyezmény az állampolgárok