Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 24 (51. szám) - Döntés napirendi ajánlás módosítására benyújtott indítványról - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
617 ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Végül Kuncze Gábor frakcióvezető urat illeti a szó, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó. KUNCZE GÁBOR (SZDSZ) : Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A frakciónk is támogatja a Házszabálytól való eltérést, mint ahogy támogattuk az elmúlt héten is, hogy az Országgyűlés a Házszabálytól való eltéréssel járuljon hozzá a döntés meghozatalához. Támogatjuk most már csak azért is, mert semmilyen lényeges tartalmában nem változott meg az előterjesztés a múlt héthez képest (Közbeszólások a Fidesz soraibó l.) , ugyanis akkor is a NATO döntésére hivatkozott, akkor is Törökország védelméről szólt, akkor is az volt a tartalma, hogy Magyarország mint a NATO tagja ezt a döntést elfogadta, ezért annak végrehajtása kötelező a számára. Ráadásul már egy héttel ezelőt t is világos volt számunkra, hogy ha Magyarország azt várja a NATOtól, hogy a biztonságát hosszú távon garantálja, akkor azt is meg kell tennünk, hogy ha egy másik országot veszély fenyeget, akkor a szövetségesi szerződésben vállalt kötelezettségünknek me gfelelően az ő számára is biztosítjuk a védelmet. Ugyanakkor azonban örömünkre szolgál, hogy a Fidesz frakciója végre belátta, hogy Magyarországnak vannak nemzetközi kötelezettségei is (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) , és ezért a múltkori döntését felülb írálva most már a támogatók sorába csatlakozott fel, és ezért elhárult az akadálya annak, hogy a mai napon döntést hozzunk - nem ordibálva, hanem a gomb megnyomásával, tisztelt képviselőtársaim. (Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Köszönöm a figyelme t. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a határozathozatal következik. Felhívom a figyelmüket arra, hogy a Házszabály rendelkezése értelmében a Házszabálytól történő eltéréshez a j elenlévők négyötödének igen szavazata szükséges. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy a H/2414/1. számú javaslatnak megfelelően eltére a Házszabálytól. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm, képviselőtársaim. Megállapí tom, hogy az Országgyűlés 310 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül a Házszabálytól történő eltérést elfogadta. (Taps az MSZP soraiban.) Tisztelt Országgyűlés! Soron következik mai ülésünk napirendjének megállapítása. A házbizottság múlt csü törtöki ülésén nem született megállapodás, így az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, továbbá a felszólalás időkeretére elnöki jogkörömben tettem javaslatot. Ezt a hét végi futárpostában valamennyien kézhez kapták. A benyújtott önálló indítványo król a javaslat függelékében tájékoztattam az Országgyűlést. Döntés napirendi ajánlás módosítására benyújtott indítványról ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Bejelentem, hogy a napirendi ajánlás módosítására a Fidesz képviselőcsop ortja indítványt nyújtott be. Ebben azt kezdeményezte, hogy a mai ülésünkön ne kerüljön sor a nemzetőrség létrehozásáról szóló 100/2001. (XII.21.) számú országgyűlési határozat hatályon kívül helyezéséről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes v itájára. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Fidesz képviselőcsoportjának a napirend módosítására irányuló kérelmét. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend i ajánlás módosítására irányuló kérelmet nem fogadta el, tehát csak a kisebbség támogatja a módosítást.