Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 24 (51. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - HERÉNYI KÁROLY (MDF):
608 Politikai viharoktól hangos a kormányzat környéke, de én most nem erről szeretnék beszélni, hanem arról, hogy bizony a politikai viharok mentén vagy alatt, vagy mögött meghúzódik az a nagy on sajnálatos tény, hogy a kormánynak a szakmai tevékenysége is számos kívánnivalót hagy maga után. (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Így van!) Az elmúlt napokban állásából felmentették a Miniszterelnöki Hivatal rendkívül felkészült közigazgatási államtitká rát. Ráadásul azóta a kormányhivatalnak már minisztere sincs, hiszen ő mentette fel. Lehet, hogy az államtitkárt felmondatták, de ez egyre megy. A szakmai körökben elismert szakember távozásának bizonyára oka volt. Sokak véleménye szerint talán már vállaln ia sem lett volna szabad ezt a beosztást. A Miniszterelnöki Hivatal a választások óta 11 politikai államtitkárral gazdagodott, titkárságokkal, apparátusokkal, reprezentatív és drága bérleményekkel és bőségesre duzzasztott létszámmal. Ezeket az új államtitk árságokat kellett volna a hivatal egységes közigazgatási rendjébe szervezni, miközben több államtitkárt politikai ambíciói inkább az önálló státus irányába vezéreltek. Az rendben van, hogy a pozícióigényeknél sok volt az eszkimó. De az egymással is rivaliz áló, sőt egymást is ellenőrző egységek nagy száma bizonyára összefüggésben van azzal a tehetetlenséggel és szürkeséggel, amely a külső szemlélő számára a hivatalt jellemzi. Itt van például az üvegzsebprogram végrehajtásában jeleskedő politikai államtitkár, akinek valószínűleg csak távollátó vagy múltba néző szemüvege van, mert a közvetlen közelében történő eseményeket nem látja. (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Így van! Igaz!) A modern hadvezetés csődje, ha túl sok a parancsnokoló tábornok, pláne, ha van kö zöttük olyan, aki talán az altiszti feladatot sem lenne képes ellátni. Furcsa mondat egy egyházi ügyekkel foglalkozó államtitkár szájából az, amelyben kijelenti, hogy Magyarországon nincsenek történelmi egyházak. Remélem, hogy a miniszteri személycseréken túl számolnak a szervezeti kérdések megoldásával is, ami talán jobbá teszi a szakmai munkát. Miniszterelnök Úr! Hogy a baj nagyobb legyen, a minisztériumokat elözönlötték a tanácsadók. A kívántnál nagyobb számú, jól és túlfizetett tanácsadói kar is, azt mo ndják, kétfelé oszlik. Van, aki nem csinál semmit, fizetését politikai hálapénznek tekinti, és ez a jobbik eset; vannak azonban, és valóban tisztelet a kivételnek, akik ránehezednek a minisztériumi vezetőkre, lekötik idejét, megzavarják és összekuszálják a kialakult szakmai és hivatali viszonyokat. Egy túl ambiciózus és nem kellően korlátozott kabinetfőnök egyedül is szét tudja verni egy minisztérium természetes rendjét - hát ha még ebbe belesegít jó pár tanácsadó is! Mikor jutnak itt szóhoz a jórészt mégis csak járatosabb helyettes államtitkárok, közigazgatási államtitkárok vagy főosztályvezetők? Úgy tudom, alig kerülnek egyes miniszterek szeme elé, pedig rajtuk és az általuk vezetett szervezeteken keresztül érvényesül az, amit a tárca teljesítményének nevez hetünk. Tisztelt Ház! Tudom jól, hogy érdeklődésünk középpontjában most az Unióval és a NATOval kapcsolatos kérdések állnak, és ez így van rendjén. De közben peregnek a hétköznapok, az oktatási miniszter úr kisdiákok buktatásával kapcsolatos korszakos jav aslatával áll elő, az abszurd méretű Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vezetőjének pedig nincs ideje foglalkozni azokkal a hazai vagy részben hazai vállalatokkal, amelyeknek exportarányai lényegesen meghaladják az importarányokat, és a forint értékvisz onyai miatt nehéz helyzetbe sodródtak. Azt kérdezem tehát a kormánytól, hogy a személyi kérdéseken túl foglalkoznake a kormány szervezeti és működési problémáival, mert a csatlakozás előtt és után nagy szükség lenne egy eredményesebb kormányzásra, és erre ne kelljen 2006ig várni. Rend lesze a kormányban? Rend lesze a közigazgatásban? Jelenleg káosz van. Elég a szakmai munka hiányosságaira utalni a hétvége eseményeit tekintve, amikor a Pénzügyminisztérium és az APEH kölcsönös együttműködésének eredmények éppen több tízezer vagy százezer adózó kerül nehéz helyzetbe, ha az útmutató alapján akarja kitölteni