Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 18 (50. szám) - Az európai üzemi tanács létrehozásáról, illetve a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló eljárás kialakításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - ÉKES JÓZSEF, az MDF képviselőcsoportja részéről:
526 Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Most pedig megadom a szót Ékes Józsefnek, a Magyar D emokrata Fórum képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. ÉKES JÓZSEF , az MDF képviselőcsoportja részéről: Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy dologgal szeretném kezdeni, am ire fel is hívnám a figyelmet, hiszen ma Magyarországon nagyon sokan az Unióellenességüket úgy fogalmazzák meg, hogy majd biztos minden döntést a központban hoznak meg. Az államtitkár úr is úgy mondta, az üzemi tanácsokkal kapcsolatban nem itthon, hanem m ajd a központban döntenek. Én erről úgy fogalmazok, és ezzel kapcsolatban úgy fogalmazok, hogy közösen döntünk Magyarország uniós csatlakozása után. Pár hete voltam Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén, és ott az utolsó napon Európa demog ráfiai kérdésével foglalkozott maga a konferencia. Azt lehet mondani, hogy Európát három részre lehet szakítani, van egy nyugati, egy középső és egy keleti része, politikai része tulajdonképpen, és döbbenet ebben, hogy Magyarországon az elhalálozás, szület és, korfő összetétel, betegségi állapot kérdése, messze alulmarad minden más országgal szemben. Közben elgondolkodtam, hogy mi lehet ennek az oka. Hiszen a rendszerváltás előtti időszakban volt a gmkk, vgmkk időszaka, ahol tényleg másodharmad ciklusban vállalták az emberek a munkát, és nagyon sokszor környezetvédelmi szempontból is egészségtelen körülmények között. Tehát egyfajta kizsigerelése folyt a munkaerőnek. Ez jelenleg ma olyan értelemben tart, hogy ha egy magyar munkavállaló elmegy külföldre, ha sonlóképpen viseltetnek vele szemben. Miért fontos az európai üzemi tanácshoz való tartozásunk? Egyrészt, ha hosszú távon gondolkozunk - és ezért is fogja támogatni a Magyar Demokrata Fórum ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását , akkor hosszú távon Eu rópában, az Európai Unión belül egy egységes munkaügyi, munkavállalói és a munkavállalás által szociálisrendszerkialakítás fog létrejönni. Miért fontos ez? Ha Magyarország uniós csatlakozása bekö vetkezik, akkor minden magyar gazdasági társaságon és minden Magyarországon működő gazdasági társaságon belül meg kell alakítani az üzemi tanácsokat, és itt van a közös képviselet súlya és hangsúlya, hogy kellőképpen a magyar munkaadói, munkavállalói réteg is bele tud szólni az Európai Unión belül a munkaügyi, munkavédelmi kérdésekbe. Ezáltal egy egységes rendszer tud kialakulni, és ennek később egészen biztos, hogy lesz egy olyan folytatása is, hogy az üzemi tanácsokon keresztül egyrészt az Európai Unión b elül a munkaerőmozgást is valami útonmódon lehet befolyásolni, és az arra épülő egységes munkanélküliségi támogatási rendszer kialakítása is meg tud valósulni. Mivel kívánom én ezt alátámasztani? Ha figyelemmel kísérjük az Európai Unión belül például a ka mionvezetőkre egy rendszerben történő, egységes, munkaidőkihasználtság szempontjából is vonatkozó törvényeket, nagyon jól tudjuk, hogy az Unión belül maximum négy órát vezethet a kamionsofőr. Nálunk ezzel szemben, és vannak különböző kérdések ebben az ügy ben is, a magyar szállítmányozó társaságoknak, amelyeknek külföldön is van telephelyük, abban az esetben milyen törvényeknek kell megfelelniük? Itt most félreteszem, hogy milyen gépparkkal rendelkeznek. Követelményként felmerül az, hogy Magyarországon is, ha szállítmányozással túllépi a határt, akkor minimum két gépkocsivezetővel kell rendelkezni, és forog az óra is, amely rögzíti azt, hogy adott esetben milyen sebességgel, milyen tartományban és mennyi időt vezet a gépkocsivezető. De ugyanez a rendszer az egészségügyi dolgozóknál is az Európai Unión belül egységes értelmezést nyer. Egészen biztos, hiszen már tapasztalható az is ott, ahol bányászati rendszerek működnek, ott hasonlóképpen az Unión belül kialakult a munkavédelmi és a munkavállalói érdekképvise let, és nagyon keményen be is tartják, nemcsak a munkaidő kérdésében, hanem a különböző munkából végzett járulékos egyéb feltételeket is nagyon keményen meghatározzák.