Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 17 (49. szám) - Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP):
456 tartalmazzanak ezek a vizsgálatok. Nyilvánvaló, hogy a különböző érdekcsoport ok a saját érdekeiket képviselve megpróbálták érvényre juttatni az érdeküket, de a program áll. Elhangzott az is, miniszter asszony, hogy 10 milliárd forint áll rendelkezésre. Megmondom őszintén, én nagyon figyelmetlen vagyok, ezért amikor a múltkori vita után hazamentem, elővettem a költségvetést, de a tárcánál szereplő 2 milliárd forinton kívül ilyen programcím alatt egyetlenegy tárcánál sem találtam pénzekre. Hangsúlyozom, ez a 2 milliárd több mint a semmi, de a múlt év decemberében a szerencsés lottózó nagyobb összeget nyert ennél. A finanszírozás tehát nincs megoldva. A másik gond az, hogy kiveszi a kezéből az egész irányítást. ELNÖK (Harrach Péter) : Az idő gyorsan múlik, képviselő úr. DR. CSÁKY ANDRÁS , az MDF képviselőcsoportja részéről: Sajnálom, hogy elszaladt az idő. Összefoglalva - mert még lesz lehetőség az általános vitában kifejteni a további aggályainkat , a Magyar Demokrata Fórum támogatja az előterjesztést. Amikor a kritikáinkat megfogalmazzuk, arra próbálunk ösztökélni, illetve ahhoz adunk t ámogatást az egészségügyi kormányzatnak, ne hagyja, hogy a pénzügyi kormányzat maga alá gyűrje az egész programot, hanem tegyen meg mindent ennek megvalósulása érdekében, és amikor majd az általános vita folytatódni fog, akkor én is folytatni fogom a hozzá szólásom. Köszönöm szépen. ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására a következő ülésünkön kerül sor. Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról sz óló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája . Az előterjesztést T/1857. számon, a foglalkoztatási bizotts ág ajánlását pedig T/1857/12. számon kapták kézhez. A módosító javaslatok számára és támogatottságukra figyelemmel kezdeményezem, hogy a részletes vita egy szakaszból álljon. Az indítványról kézfelemeléssel határoz az Országgyűlés. Kérem, szavazzanak! (Sza vazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta. Megnyitom a részletes vitát az ajánlásban szereplő 110. számú módosító javaslatokra. Tájékoztatom önöket, hogy a részletes vitában a képviselői felszólalási idő keret az elfogadott napirendi ajánlás szerint öt perc. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály 105. § (3) bekezdése értelmében a részletes vitában kizárólag a módosító javaslathoz vagy a módosító javaslattal érintett részhez lehet hozzászólni. Megadom a sz ót Csákabonyi Balázsnak, aki írásban jelezte felszólalási szándékát. Öné a szó, képviselő úr. DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy rendkívül rövid az időkeret, így nyilván csak a leglényeges ebb mondanivalók kifejtésére nyílik lehetőségünk. Azonban elősegíti ennek a betartását az, hogy az alkotmányügyi bizottság vitájában, ahol a benyújtott