Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 17 (49. szám) - Az egészség évtizedének Johan Béla nemzeti programjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - SZITKA PÉTER, a környezetvédelmi bizottság előadója:
444 A szív- és érrendszeri megbetegedések diagnosztizálására szolgáló gépállomány fejlesztése nagyon na gy figyelmet igényel. Köztudott, hogy a keringési rendszer megbetegedéséből adódó halálozások száma a 65 évnél fiatalabb férfiaknál az elmúlt évtizedben szinte valamennyi volt szocialista országban emelkedett, bár az 1990es évek elejétől már megfigyelhető csökkenés, ám 2000ben ez az érték még mindig az Európai Unió átlagának háromszorosát teszi ki. Rendkívül sajnálatos, hogy a 65 évnél fiatalabb magyar nők esetében is emelkedett a relatív halandóság. Szűkebb környezetem, JászNagykunSzolnok megye önkormá nyzatának támogatását is magam mellett tudva hangsúlyozom, hogy a röntgengépek cseréjére és ennek gyorsítására nagyon nagy szükség van. Bár megfigyelhető e téren a javulás, azonban tudnunk kell, hogy a megyei önkormányzatok pályázatok nélkül nem képesek ha tékony lépéseket tenni. Tisztelt Ház! Nagyon komoly előrelépésnek kell tekinteni azt, hogy 2004ben 12 önkormányzati kórház rekonstrukciója indul meg. A kórházakkal rendelkező kistelepülések önkormányzatai évek óta erőn felül vállalnak a törvényi előírások ból adódó műszerellátottság biztosítása érdekében. Ezért rendkívül időszerűnek tartjuk a műszerek cseréjére elkülönített keretet, bár a 2 milliárd forintos keret csak az elindulást teszi lehetővé. Az Európatervben szereplő 25 mentőállomás felújítása és 15 0 új mentőautó forgalomba helyezése is javít hazánk jó mutatókkal rendelkező mentőhálózatán. Azonban ez alkalommal is alá kell húzni, hogy a légi mentőkre nagyobb figyelmet kell fordítani. Ennek jelentőségét a rendkívüli időjárási viszonyok sokszor különös en időszerűvé teszik. Tisztelt Képviselőtársaim! A szakma figyelmébe ajánlom az oktatókórházak körének bővítését. Kellő tudományos háttérrel rendelkező kórházakban, osztályokon nagy szüksé g lenne a rezidens orvosokra Ezzel nagyban hozzájárulhatnánk a jó színvonalú gyógyító munkát végző kórházak stabil orvosi ellátásához. Az orvoshiány enyhítése érdekében hatékonyabban kell segíteni az orvosok letelepedését. A lakástámogatások szükségszerűsé gével középtávon kell számolnunk. Az ápolóhiány enyhítésére ismét át kell gondolni a nővérszállók létesítését. A kormány és a parlament döntéseivel segítheti elő az életminőség javítását. Azonban mindenki számára elgondolkodtató az Egészségügyi Világszerve zet 2002ben kiadott jelentése, amely megállapítja, hogy a fejlett országokban, így hazánkban is az összes betegség több mint 30 százalékát mindössze öt kockázati tényező okozza: a dohányzás, az alkoholfogyasztás, az elhízás, a magas vérnyomás és a magas k oleszterinszint. A felsorolt öt rizikófaktorból négy akarati tényezőn múlik. Közös felelősségünk, hogy éljünk egészségesebben, ne rongáljuk szervezetünket, fordítsunk több figyelmet egészségünkre. Ezzel is tartozunk gyermekeinknek és unokáinknak. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Megadom a szót Szitka Péternek, a környezetvédelmi bizottság előadójának. SZITKA PÉTER , a környezetvédelmi bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő társaim! A környezetvédelmi bizottság múlt héten tárgyalta a H/1813. számú, az egészség évtizedének Johan Béla nemzeti programját. Bevezetésként fogalmazódott meg a bizottsági ülésen, hogy a magyar társadalmat egészségügyi és környezetvédelmi szempontból é s metszetből tekintve, a különböző jelentéseket, statisztikai adatokat figyelve nem mindig a legrózsásabb kép vetül elénk. Ezért is kifejezetten öröm volt számunkra, hogy egy olyan komplex, hosszú távú és friss adatokat tartalmazó stratégiai program került a bizottság elé, ami ezeken a problémákon próbál segíteni. A nemzeti programot nemcsak globálisan, hanem különböző területeit, különböző fejezeteit különkülön is górcső alá vette a bizottság. Ezek közül szeretném kiemelni a nemzetközi környezetegészségü gyi akcióprogramot, amely olyan fontos célt fogalmaz meg, mint az egészséget támogató környezet kialakításának elősegítése. Ezzel kapcsolatosan olyan konkrét környezetvédelmi