Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. június 4 (78. szám) - Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadás... - DONÁTH LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója:
3992 DONÁTH LÁSZLÓ , az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság al elnöke, a napirendi pont előadója : Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Ha már említette ezt a köröm és tövis metaforát, visszatérve az államtitkár úrhoz, ő még a lelkiismeret metaforát is hozta, azért egy mondat erejéig ezzel hadd vitázzam. A köröm alá… (Dr. Szentgyörgyvölgyi Péter közbeszólására:) - a metaforával, képviselő úr. Tehát a köröm alá került tövis vagy az oldalba rekesztett ösztöke kifejezetten egy rossz tevékenységre vagy rossz élményre vonatkozik. (15.30) A lelkiismeret túl megfoghatatlan, mondh atnám azt, hogy valamilyen elvont jelleg. Mindazonáltal értem annak a jellegét, ami miatt államtitkár úr a metaforákhoz menekült, és inkább mondanám azt, hogy a kiváló négy ombudsman olyan, mint az egyházban a püspök: tanító, próféta, pásztor és politikus egyszerre - kiki válogathat a szerepek közül. Aki ismeri egy kicsit az egyházak életét, az pontosan tudja, hogy nem double bind, nem sima kettős kötés püspöknek lenni, az a legnyomorultabb lét, ami egyházban embernek részéül juthat. De visszatérve a javas lat bizottságunkon belüli tárgyalására, hadd említsem meg - amit azt hiszem az általános ombudsman helyettese fogalmazott meg mint igényt a kezdetkezdetén , hogy jobb lett volna végre egy olyan jelentést összeállítani, amely karcsúbb, lényegre törőbb, va lamiképpen a tudományt, a jogtudományt szimbolizáló, de nem sikerült. Ez a sikertelenség ellenben számomra pozitívum, amelyet akkor a bizottsági ülésen ugyan nem mondtam el és más sem hangsúlyozott, de itt újra végighallgatva önöket fontosnak érzem kijelen teni: önök mind egyes, konkrét emberekkel foglalkoznak, nincsenek általános ügyek, nincs semmi olyan, ami mögé menekülni lehetne akkor, ha valakihez ilyen vagy olyan nyomorúságában az állampolgár fordul. Nem lehet karcsúsítani a kötetet: vagy minden, vagy semmi, vagy az egész hiteles, vagy a rész szükségszerűen hiteltelenné lesz. Ennyiben hiábavalónak látszó küzdelmüket mégis egészen kiváltképpen jónak és fontosnak találom. Maradjon a kötet továbbra is vastag. Itt kell megemlíteni azt is - ha már az általán os helyettes úr, bár csak a tanácskozásunk végén, szóba hozta egy kérdés kapcsán , hogy a statisztika mit is jelent ebben a dologban, annak kapcsán, hogy előkerült akkor, egy hónappal ezelőtt legfrissebb problémaként az eutanázia. Ekkor említette meg, hog y ennek a nyilvánvalóan, passzív és aktív módon egyaránt gyakorolt emberi és nem egészségügyi tevékenységnek semmilyenfajta megjelenése nem tapasztalható a statisztikákban, mintegy jelezni próbálván azt, hogy azért az, amit akár az alkotmánybírósági, akár az ombudsmani hivatás és feladat gyakorlása jelent, messze elmarad a gyakorlat mögött, a törvény hasadéka mindig fölfeslik, illetve szövete soha nem fogja lefedni a társadalom teljes egészét vagy testét. A másik: a mi bizottságunk nem évente egyszer találk ozik az ombudsmanokkal, a biztos urakkal, ennek következtében az évi rendes beszámolójuk meghallgatása, a velük való szóváltás nem szimbolikus esemény, hanem valamiképpen a szüntelen együttgondolkodás egyik állomása. Ez alkalommal is ilyen volt. Igazából a z szerepelt a mi bizottságunk ülésén is rendkívül hangsúlyosan, amit Hankó Faragó Miklós szóba hozott, hogy honnan, miért a töméntelen diszkriminációellenes, pontosabban a diszkriminációt tilalmazó magatartás elleni fellépés, megsértése az antidiszkriminác iónak. És válaszként hangzott el két fontos és itt is szóra érdemes kijelentés. Az egyik az, hogy egyre inkább tudatosul az emberekben teremtettségi méltóságuk mint rend és mint értelem, amelyre való törekvés kinekkinek küzdelmeiben, a hivatallal, a másik emberrel való találkozásában válik objektívvá. Ha ezek száma növekszik, az egyfajta mércéje a magyar társadalom felnőtté válásának és egyre inkább a jogállam és nem egyszerűen a jogállamiság komolyan vételének. A másik, amit szintén ebben a körben vitattu nk meg, valóban az, hogy míg régebben a hivatal, az állam, a különféle intézmények, a közigazgatás jelentette azt a konfliktusteret, amelyben az egyes ember joga sérült, s azt fölpanaszolni rest nem volt, addig a közelmúlt, az elmúlt néhány esztendő azt mu tatja, hogy az emberember közti konfliktusok válnak terévé ennek a problémának és
