Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 17 (49. szám) - Gulyás József (SZDSZ) - a gyermek-, ifjúsági és sportminiszterhez - “Kérdőjelek a Budapest Aréna körül” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ):
397 ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Egyperces viszontválasz illeti meg a képviselő urat. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Asszony! Ön is nagyon jól tudja, hogy semmiféle akció n em volt a három nagy mobilszolgáltatóval közösen. Ön azt ígérte, hogy karácsonykor lesz akció. Kérdezem, milyen az az akció, amiről senki nem tud az országban, nem hirdetik meg sem a tévében, sem a rádióban, sehol semmit nem lehet hallani róla. Ez egy píár tevékenység volt az ön részéről, a kérdésre adott válaszával ezért nem tudok egyetérteni. Ön is tudja, hogy 2005. január 1jétől kötelezővé válik Magyarország számára az ilyen hulladékok szabályozott begyűjtése és kezelése. Mint ahogy azt is mindannyian tu djuk, hogy Magyarországon vannak olyan cégek, amelyek elkezdtek ezzel a problémával foglalkozni, sőt vannak olyan cégek is, amelyek eredményes akciókat is folytattak. (16.30) Egyébként én is szeretnék idézni, mégpedig ugyanabból, amiből ön idézett. Önök ez t a témát annyival ütik el, hogy “az elektronikai termékek hulladékainak kezelésével kapcsolatban igen csekélyek a hazai tapasztalatok”. Ez is abban az anyagban olvasható, amiből ön idézett. Ezt nagyon kevésnek tartom. Ebből az is látszik, hogy más cégek n em csak cselekszenek, és önök mások munkájára nem figyelnek oda. Remélem, végre hajlandók lesznek érdemben foglalkozni az informatikai hulladékok nyomán fellépő környezetszennyezéssel, és minél hamarabb beterjesztik az Országgyűlés elé az elektronikushulla dékgazdálkodási törvényt. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Egy perc viszontválasz illeti a miniszter asszonyt. DR. KÓRÓDI MÁRIA környezetvédelmi és vízügyi miniszter : Mint ahogy képviselő úr is mondta, vannak ilyen akciók. Természetesen ezeket az akciókat azok a gyártók és forgalmazók végzik, azzal az elvi vagy szakmai támogatással, amit a minisztérium tud a részükre biztosítani. A minisztérium ezt teszi meg. Az pedig, hogy a minisztérium hány olyanfajta munkát végez el nap mint nap, ami nem jelenik meg a médiáb an, annak a felsorolására nemhogy a rendelkezésemre álló néhány másodperc nem lenne elegendő, hanem napokig sorolhatnám. Való igaz, hogy nem minden esemény lépi át azt a küszöböt, ami az újságokban és a televíziókban nap mint nap megjelenik, de az is lehet , hogy kivételesen ön nem látott valamit. A magyar mobilszolgáltatók egy része már ma is pénzt ad, ha visszaváltja a mobiltelefonokat. Olyan nagyszabású akció megszervezése pedig, ami egy országos, nagy akció, valóban csak akkor lehetséges, ha ebben mindan nyian összefogunk. Ebben a minisztérium csak kezdeményező szerepet tud vállalni. Ha ehhez csatlakoznak a szolgáltatók, akkor a lebonyolítás is sikeres, és nyilván átütőbb is, mint ahogy ezt képviselő úr eddig észlelte. (Szórványos taps a kormánypártok pads oraiból.) Gulyás József (SZDSZ) - a gyermek, ifjúsági és sportminiszterhez - “Kérdőjelek a Budapest Aréna körül” címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Gulyás József, az SZDSZ képviselője, kérdést kíván feltenni a gyermek, if júsági és sportminiszternek: “Kérdőjelek a Budapest Aréna körül” címmel . Képviselő urat illeti a szó. GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ) :