Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 17 (49. szám) - Dr. Kontrát Károly (Fidesz) - a belügyminiszterhez - “A szocialisták már főzik a feketelevest, avagy létszámstoppal készíti elő a megszorító intézkedéseket a rendőrségen Lamperth Mónika szocialista belügyminiszter” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
383 kötelezettségekről, és ezt az álláspontot saját, belső terjesztésű lapjában, az Otthonunkban 2001 októberében közzé is tette. A Pénzügyminisztérium 2002. márciusi levele ezt erősítette meg. Nem á llja meg a helyét az sem, hogy nem voltak érdemi tárgyalások. A lakásszövetkezetek megkeresésére 2002. október 16án részletes szakmai egyeztetés zajlott le a Pénzügyminisztérium illetékes főosztályai, az adóhivatal és a LOSZ képviselői részvételével; a PM a szövetség valamennyi felvetésére megadta a szakmai választ. Az érdekvédelmi szervezet az egyeztetés eredményéről, a teendőkről tagszervezeteit körlevélben 2002. december 5én, majd az Otthonunk 2003. januári számában tájékoztatta; a körlevél egy példány át a Pénzügyminisztérium is megkapta a lakásszövetkezetek országos képviseletétől. Erre a választ haladéktalanul, 2003. január 31én megküldtük, az Adó és Ellenőrzési Értesítőben pedig 2003. február 20án jelenik meg az ezzel kapcsolatos APEHiránymutatás. A hivatkozott összefoglalóban erre fel is hívtuk a Lakásszövetkezetek Országos Tanácsának figyelmét. Kérem válaszom szíves tudomásulvételét. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem Mádi László képviselő urat, elfogadjáke az államtitkár úr válaszát. MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A lakásszövetkezetek esete csepp a tengerben, ami jól mutatja azt, hogy a korábbi deklarációk és ígéretek után mi a valóság: partnerséget ígértek - ők, legalábbis a lakásszövetkezetek elmondják, hogy nem egyeztettek velük; többlettámogatást ígértek, olyan lépéseket, amelyek a felújítások többlettámogatására vonatkoznak - ezek az intézkedések pont a lakásszövetkezeti ta goktól veszik el a többletet, a felújítási lehetőségeket, ezért ez mindenképp egy visszalépés; szociális érzékenységet ígértek - csökkentik a bérlakásépítési támogatást, ami mindenképp ellene mond annak, hogy azok az emberek, akik egyébként nehezen tudnak vagy nem tudnak lakáshoz jutni, bérlakások formájában oldják meg a lakhatásukat. A lakásszövetkezetekben szegény emberek élnek, mindezért azokat a lépéseket, amit a szocialista kormány megfogalmazott, amelyek ellen akkor is felemeltük a hangunkat, nem tud juk elfogadni, és azt kérjük a Háztól is, hogy ne fogadják el a választ. Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpelláló képviselő urak nem fogadták el az államtitkár úr válaszát. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae . Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 194 igen szavazattal, 122 nem ellenében elfogadta az államtitkár válaszát. Dr. Kontrát Károly (Fidesz) - a belügyminiszterhez - “A szocialisták már főzik a feketelevest, av agy létszámstoppal készíti elő a megszorító intézkedéseket a rendőrségen Lamperth Mónika szocialista belügyminiszter” címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Kontrát Károly, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a belügyminiszte rhez: “A szocialisták már főzik a feketelevest, avagy létszámstoppal készíti elő a megszorító intézkedéseket a rendőrségen Lamperth Mónika szocialista belügyminiszter” címmel . A képviselő urat illeti a szó.