Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. június 3 (77. szám) - A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - MÁRTON ATTILA (Fidesz):
3820 cég kap megrendelést, megint soksok tízmillió forintért, összességében a százmilliós nagyságrendeket meghaladó módon, mely cégnek azok a vezetői, akik '90ben, '94ben, '98ban, 2002ben személy szerint Demszky Gábor kampányát irányították. Tehát itt azér t egy komoly, nem a metróvitához, hanem a közpénzek ellenőrizhető felhasználásához kapcsolódó kérdésről van szó. Nem helyes - ha korábban sem volt helyes, akkor most sem helyes , hogy Demszky Gábor erre a feladatra saját volt kampányfőnökét és annak cégét bízza meg, akár 500 millióért, akár 87 millió forintért. Tehát akár Illés úr módosító javaslata kapcsán (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , akár más okból, de ha lesz olyan felügyelő, ellenőrző, áttekintő testület, azé rt annak erre is oda kell majd figyelnie. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a részletes vita második szakaszát, az ajánlás 14. pontjai alapjá n, ezekhez kapcsolódnak az 512. pontok. Megkérdezem, ki kíván felszólalni. Megadom a szót Márton Attilának, a Fidesz képviselőjének. MÁRTON ATTILA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azokhoz a módosító javaslatokhoz szeretnék h ozzászólni, amelyek az 5., 9., 12. pontban találhatók - illetve az 1. pontban, amelyről most ugyan nem vitatkozunk, mert az a törvény megnevezését módosítaná. De az 5., 9., 12. pontban foglalt képviselői indítványokat a FideszMagyar Polgári Szövetség Hajd úBihar megyei képviselőivel közösen nyújtottuk be. Ma délelőtt, amikor a gazdasági bizottság vitája volt, akkor az egyik kormánypárti képviselőtársam azt kérdezte, hogy kerül a csizma az asztalra, merthogy látszólag ezek a módosító javaslatok nem ehhez a törvényjavaslathoz csatlakoznak. Neki is elmondtam, és itt is szeretném elmondani, hogy mi úgy gondoltuk, amikor ezt a képviselői módosító indítványt benyújtottuk, hogy igenis, ha egy ilyen nagy volumenű és nagy értékű beruházásról van szó, akkor mindenkép pen helye van egy ilyen módosító javaslatnak, szükséges egy ilyen módosító javaslat. Miért? Úgy gondoljuk, hogy a 4es metró ügye nemcsak Budapest, hanem az ország ügye, és az elnök úr nagyon helyesen jelezte, hogy nem a budapesti közgyűlésben, hanem az Or szággyűlésben vagyunk, hiszen ez valóban országos ügy. Mi ezzel a módosító javaslattal, amelyet képviselőtársaimmal közösen beadtunk, szeretnénk rávilágítani egy olyan problémára, ami elsősorban a Pénzügyminisztérium figyelmét, de talán valamennyi képvisel őtársam figyelmét is és a kormány figyelmét is fel kell hogy hívja nagyon komoly problémákra. Hiszen itt most ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán 154 milliárd forintos állami kötelezettségvállalásról beszélünk. 154 milliárd forintról, amely 154 milliárd f orint infrastrukturális fejlesztésre és beruházásra megy. Előre szeretném bocsátani, hogy valamennyien, akik aláírtuk ezeket a módosító javaslatokat, támogatjuk azt, hogy Budapest közlekedésének fejlesztésére sor kerüljön, hogy a közlekedési infrastruktúra bővüljön. Mindenképpen azt szeretnénk elérni, és ez volt a célunk, hogy egyébként már akár az előző kormányzati ciklusban is betervezett és már előkészítés alatt álló, környezetvédelmi engedéllyel is rendelkező, egy országrészre is kiható infrastrukturáli s fejlesztéseket a kormány ne söpörhessen le az asztalról, mint ahogy ezt megtette. Hiszen egy olyan projektet tartalmaz ez a módosító javaslat, amelyet szeretnénk beemelni mintegy pluszként a meglevő törvényjavaslatba, amelynek, mégy egyszer mondom, már a z előkészítése is megtörtént. Hiszen úgy gondoljuk, ha 154 milliárd forintos kötelezettségvállalást törvényben rögzíthet a kormány, akkor arra a körülbelüli számítások szerinti 2025 milliárd forintos kiadásra, amely itt a közúthálózat fejlesztéséről szól, mindenképpen szükség lenne szintén ugyanígy, pontosan azért, hogy egy megye és egy országrész infrastrukturális fejlesztése ne maradhasson le.