Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. június 3 (77. szám) - A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz):
3816 jogerős ítéletet el nem fogadva, még mindig opponálva, önök, mármint a szocialisták és a szabad demokraták, egyszerűen arra tesznek javaslatot, hogy akkor, ha ez így van, mi majd megváltoztatjuk a jogszabályokat. Ne ez legyen, hanem inkább az, amit Deutsch képviselő úr most mondott, hogy együttgondolkodva nézzük át ezeket a jogszabályokat. A lelnök úr, tisztelt képviselőtársaim, szeretnék áttérni a 1314. javaslatokra - két szűkszavú, de nagyon fontos javaslat. Dr. Illés Zoltán azt javasolja az 5. §ban: az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a jogszabályok által előírt engedé lyek megléte esetén megkösse a fővárossal a szerződést. Ez nagyon lényeges dolog, mert abban is egyetértünk a fővárosi frakcióvezető asszonnyal, hogy nincsenek meg ezek az engedélyek. Gy. Németh Erzsébet a bizottsági ülésen annak a reményének adott hangot, hogy néhány héten belül a környezetvédelmi engedélyt meg fogja kapni a 4es metró beruházása. Nekem nagyobb aggályaim vannak. Én az általános vitában és a bizottsági ülésen is többször elmondtam önöknek egy ökocentrumos, valamikor Demszky úr által elnököl t céggel kapcsolatosan, hogy vannak ám más szakvélemények is. Soha nem kérték tőlem, hogy én ezeket mutassam is meg, mert biztosak voltak benne, hogy ilyen szakvélemény van. Most nálam van; a Bohn Mélyépítő Kft. előzetes hidrológiai tanulmánya vizsgálja az t a kérdést, hogy szennyezhetie az építkezés, illetve a létesítmény működése a védett karsztvizet. Talán emlékeznek a hajnali előadásomra: a Budakeszi úton egy betonból épített filmstúdiót 8 kilométerre kívántak a föld alá süllyeszteni, ami harmad- vagy ö tödannyi, mint egy metróállomás a Gellért téren. Csak két mondat, és nem kiragadott mondat a beépítés hatósági, hidrológiai viszonyaira, erre figyeljünk: feltétlenül foglalkozni kell azonban a karsztvíz védelmével, különösen azért, mert a Gellérthegyperem hévízforrásai az Ördögárokvölgy északnyugatdélkeleti irányú mélyreható hasadékrendszerével kapcsolatban vannak. Tehát a karsztvíz szennyezése itt a védett hévforrásokat is veszélyeztetheti. Másutt azt írják: a technológiákat és az intézkedéseket nyilván valóan a részletes geotechnikai feltárás és vizsgálat eredményeinek az ismeretében kell pontosan meghatározni, azonban előzetesen is megadhatók a legfontosabb alapelvek. És már csak egy rövid idézet: csak olyan mélyépítési módszer engedélyezhető, mely nem jár nagy mennyiségű szennyezett víz talajba juttatásával. Nem javasolható például a jelentős mennyiségű betonszuszpenzióval dolgozó, résfalas megtámasztás. Tudomásom szerint a metróállomások nagyobb része eddig így épült. Lehet, hogy most már nem így fog é pülni, de ez a szakvélemény 8 kilométerre a gellérthegyi hőforrásoktól azt javasolja, hogy így nem szabad építkezni. Aztán van itt egykét olyan szakkifejezés, hogy mit kellene csinálni - injektálásos repedéstöltés is szóba jöhet s a többi. Tehát vannak ol yan szakvélemények, amelyek feltehetőleg a hatóságok előtt is ismertek, mint ahogy sajnos a főváros főpolgármestere előtt is ismertek kellettek hogy legyenek. Ezek az engedélyek, remélem, nagyon hamar meglesznek, de addig, amíg nem lesznek meg, ne köttessé k meg ez a szerződés, mert ha a Gellért térre nem lehet állomást építeni, akkor nyomvonalmódosítás is szóba kerülhet, de mondom, annak a vitáját majd egy kicsit később folytassuk le. Tehát én azt szeretném, ha támogatnák ezt a módosító javaslatot, ami sem mi más megkötésről nem szól, megint a Pénzügyminisztériumnak, a Veres államtitkár úr által képviselt Pénzügyminisztériumnak nyújt segítséget, hogy amíg engedélyek nincsenek, addig szerződés se szülessen, illetve folyósítás se történjen. Ez az egyik javasla t. A másik javaslat arról szól, a kormány munkáját segítendően a metró támogatásával, hogy az Országgyűlés felhatalmazza a kormányt, hogy hozzon létre a 4es metró beruházását ellenőrző bizottságot, amelynek a megbízatása a metróberuházás befejezéséig tart . Kell ilyen ellenőrző bizottság, amikor a mai nap híre az, hogy Demszky Gábor félmilliárd forintot akar fordítani az új vonal megépítésének a népszerűsítésére. Félmilliárd forint, 500 millió forint menne el arra, amiről