Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 4 (46. szám) - Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló, az Országgyűlés 2002. december 17-ei ülésnapján elfogadott, de ki nem hirdetett törvény vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz):
39 A másik szempont, amiért ezt a megoldást nem tartom jónak, tisztelt miniszter asszony, az, amire önök most olyan büszkék, nevezetesen, hogy előírták, hogy az önkormányzat, ha leszerződött, akkor a költségeket a beszedett összeggel csökkentett mértékben köteles kifizetni. De ez egy szabad ármegállapítás! Itt kilyukasztottuk az önkormányzatok költségvetését! Ha leszerződtek, és a következő évben tízszere sére emelik az árat, akkor van mód fölmondani a szerződést? Egy hatalmas lyukat vittünk be a rendszerbe, ráadásul egy korrupciós lehetőséget is, mert ha a szolgáltató a polgármester családjában lévő boltból vásárol, akkor máris összejött egy olyan érdekszö vetség, ami helytelen. Ne tételezzük föl persze a rosszat a polgármestereinkről meg a szolgáltatókról, de nem helyes olyan törvényt alkotni, amely tálcán kínálja a korrupciós lehetőségeket. Ez a másik szempont, ami miatt nem tartom jó megoldásnak az önök á ltal elénk terjesztett javaslatot. A harmadik dolog, amit mondani szeretnék, az, hogy ahhoz, hogy az a kívánatos béke, partneri együttműködés meglegyen, én úgy látom, ma nagyon kevés is elég lenne vagy elég lett volna. A miniszter asszony joggal mondja, ho gy az a bizonyos paragrafus, ami helyett ők most behozták ezt az önkormányzatokat kötelező kifizetési előírást, tartalom nélküli volt, mert azt mondta, hogy egy külön jogszabályban meghatározottak szerint kerülnek majd kifizetésre a dolgok. Ez teljesen iga z. Mégsem zavarta az egyházakat, megértették, hogy az adott költségvetésben nincs hely további csatorna nyitására, de a csatorna puszta léte, azzal együtt, hogy le van dugaszolva, tulajdonképpen békét hozott. Mi akadályozza meg azt, hogy a dugó bennmaradás a mellett a csatorna puszta léte megmaradjon? Ez az, amit meg mi nem értünk meg. Egyetlen többlet állami fillérbe nem kerül, de egy bizalomvesztés elmarad. (Sic!) Márpedig itt az egész vitában alapvetően bizalomhiányt érzékelek mindkét oldalról. Mintha az állam attól félne, hogy az alanyi jog érvényesítésével százezerszámra nyílnak finanszírozhatatlan ellátási formák. Ugyan már, melyik magyar egyház van abban a helyzetben, hogy ilyenre egyáltalán gondoljon?! Ez a félelem a kormányzati oldal részéről irreáli s. A másik irányban nem tudok ennyi mentséget adni, hogy az egyházi oldalról a félelem miért lenne irreális, hiszen komoly tapasztalatok állnak mögöttük; hasonlatképpen, most az állam kinevez egy egyházi intézménybe egy biztost, egy képviselőt, az állam ne vezi ki, és az egyházi intézetben dolgozik. Ez nagyon sokakat a bajuszos püspökökre emlékeztet. Lehet ezen nevetni, kedves miniszter asszony, de akik végigélték, és akiknek az életét keserítette meg az a mód, ahogy egy állam, amely magát törvényesnek képze lte, beavatkozott az egyház életébe, azok, ne haragudjon, teljesen érhetően a génjeikben - ha szabad így mondani - érzik azt, ahol valami veszélyforrás jelenik meg. Tehát nem elég azt mondani, hogy a kitárt kezünket nem fogadják el, meg nem értik meg, hogy adni akarunk, meg kell érteni, hogy ezek mögött valós félelmek bujkálnak. Mint ahogy én például szakmailag helyeslem azt, hogy legyenek nyilvántartva a megfelelő szakemberek, de az előző kormány mégis mentességet adott az egyházi alkalmazottaknak, és önök ezt a mentességet most hopp, úgy a rendelkező részben véletlenül kitörölték. Meg kellene adni azokat a garanciákat, hogy soha senki illetéktelen ezekhez az adatokhoz nem jut hozzá. Amikor gyerekek továbbtanulását akadályozták meg, mert közismerten egyházi beállítottsága volt a családoknak, és ezek a családok még élnek, a gyerekek se idősek, a szülők talán már idősek, akiknek az úgymond vétkeiért bűnhődniük kellett, nos akkor ezeket a félelmeket tiszteletben kell tartani. Lehet, hogy nem tetszik megérteni, de ettől még tiszteletben kellene tartani, és baráti jó szóval keresni a megoldást. A megoldás most például olyan kézenfekvő lett volna: meghagyni ezt a bizonyos üres paragrafust jobb időkre, hogy ha az állam tud több pénzt fordítani erre a területre, akko r tegye meg. Mi meg azt nem tudjuk megérteni, hogy ez kinek fáj, ezt miért nem lehet megtenni. Emiatt bujkál az emberben az, hogy hátsó szándékok mozgatták ezt a törvénymódosítást. Most én elhiszem, hogy a miniszter asszony részéről nem volt hátsó szándék, csak azt nézte, végre egyszer ki tudott bokszolni a kormányból egy újabb szociális csomagot, végre egyszer nyújtani tud azoknak, akik rászorulnak, és
