Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. június 2 (76. szám) - Személyi ügy: - A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - SZIJJÁRTÓ PÉTER, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
3713 közelmúlt nyugateurópai nagyvárosai metróberuházásainak számánál, a londoni, a barcelonai, a lisszaboni metró megtérülésének fele ideje a számított budapesti megtérülési idő. És végül, egy elfo gadott projektről beszélünk, mert hiszen ez a metró nem pótolható, csak csatlakoztatható a felszíni közlekedés fejlesztéséhez, önmaga egy gyors, kényelmes, a felszíni tömegközlekedést, az ottani zsúfoltságot értelemszerűen csökkentő, környezetkímélő, és mi vel átszeli a várost, a városképet is kímélő megvalósítást tesz lehetővé. Szerencsére, azért, hogy a fővárosi képviselőknek például ne legyen lelkiismeretfurdalásuk, hogy a főváros egy 154 milliárdos beruházást kaphat ilyen módon állami szerepvállalással, támaszkodhatunk egy közvéleménykutató intézet e tárgyban megjelent felmérésére is, ami azt mutatja, hogy pusztán 9 százalékos a metróprojekt finanszírozásának az elutasítottsága, és ha csak az érdemi véleménynyilvánításokat vesszük figyelembe, akkor azt érzékelhetjük, hogy 80 százalék támogatja. A fentiek alapján jelzem még egyszer, hogy a költségvetési és pénzügyi bizottság ezen törvényjavaslatot többségében támogatta. Köszönöm a szót, köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypá rti padsorokban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : A kisebbségi véleményt Szijjártó Péter ismerteti. SZIJJÁRTÓ PÉTER , a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költ ségvetési és pénzügyi bizottság 2003. május 28ai ülésén a budapesti 4es, Budapest Kelenföldi pályaudvarBosnyák tér közötti metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról szóló törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságáról szóló vitá jának végén az ellenzéki képviselők két tartózkodó szavazatot adtak le. Kérem, engedjék meg, hogy most néhány szóban indokoljam ezen kisebbségben maradt szavazatokat. A bizottsági ülésen elhangzott, és ez ügyben véleményünk teljes egészében meg is egyezett kormánypárti képviselőtársaink vélekedésével, mely szerint a cél támogatandó, nemes és vitathatatlan, azonban - és ez innen már a mi saját véleményünk - az előterjesztés szakmailag gyenge. Összecsapottnak, hevenyészettnek tűnik, ami egy ilyen komoly horde rejű ügyben megengedhetetlen. Ez az előterjesztés méltatlan volt ahhoz, hogy ilyen hatalmas mértékű állami szerepvállalást taglaljon, különös tekintettel arra, hogy ha, mondjuk, például egy ifjúsági szervezet némi támogatáshoz kíván jutni a központi költsé gvetésből, akkor bizony hatalmas irattömegeket kell produkálnia, nem is beszélve a gazdasági elszámolásokról. Komoly számításoknak, komoly elszámolásoknak, de komoly terveknek is híján volt ez a javaslat; mint ahogy az előterjesztés nem ad világos választ nagyon sok kérdésre, amelyek közül néhányat éppen ezért a bizottság ülésén fel is tettünk az előterjesztőnek. Hiszen érdekelt volna minket, hogy vajon mennyiben oldja meg a főváros tragikus tömegközlekedési helyzetét az úgynevezett 4es metró, mennyiben je lent ez a beruházás megoldást arra a problémára, amelyet az okoz, hogy reggelente mintegy 80100 ezer személygépkocsi próbál meg bejutni Budapest belső területeire. Alaposnak tűnhet egyébként az a feltételezés, mely szerint a metró előterjesztett nyomvonal a okán ez a hatalmas probléma csak még beljebb, azaz a főváros városmagja felé fog eltolódni. Ez generálja egyébként a következő kérdést is, amelyre úgyszintén nem tért ki a javaslat. A kérdés pedig a következő: készülteke hatástanulmányok, vizsgálatok ar ra vonatkozóan, hogy milyen nyomvonal lenne a legkedvezőbb közlekedéstechnikai szempontból. Véleményünk szerint ugyanis ez a nyomvonal nem fogja tehermentesíteni a már amúgy is túlterhelt területeket, és nem hordoz magában pozitív hozadékokat számos kerüle t lakói számára. Természetesen érdekes, és egyúttal hasznos is lett