Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 27 (74. szám) - A helyi önkormányzatok és a szociális feladatokat ellátó nem állami fenntartók 2003. évi új címzett támogatásáról, valamint az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról szóló törvényjavaslat általános vi... - ELNÖK (Mandur László): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - JAUERNIK ISTVÁN (MSZP):
3513 önkormányzatoknak fordítani. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az id ő leteltét.) Ezért előfordul, hogy az önkormányzatok egy részében a helyzet nem javult, csak változatlan maradt. Köszönöm figyelmüket. (Zaj.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kettőperces fölszólalásra megadom a szót Kovács Zoltánnak, a Fidesz képvis előjének. Parancsoljon, képviselő úr! DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Jauernik képviselő úrral vitatkozunk, és én már elég régóta vitatkozom vele mind az önkormányzati bizottságban, mind pedig itt a plenáris ülésen. Az ő szakm ai tudását mindig értékeltem, és a tárgyilagosságát is sok tekintetben az önkormányzati kérdéskört illetően. De most valahogy úgy látom, hogy a koszos és foltos mundér becsülete átlökte őt azon a határon, amit már, úgy gondolom, nem kellene megtenni. Nevez etesen miről beszélek? Nem kellene azt mondani, hogy mi is megszavaztuk a közalkalmazotti béremelést, most meg reklamálunk. Ez nem egészen így helyes, képviselő úr. Megszavaztuk, ahogy elmondta képviselőtársunk, azért szavaztuk meg, mert önök azt mondták, hogy minden fillért meg fognak adni az önkormányzatoknak, ami ebből többletet eredményez, mármint a kiadási oldalon. Ez nem valósult meg, erre mondtam én azt, hogy becsapták az önkormányzatokat. Szita Károly itt ült mellettem, amikor arról interpellálta a belügyminisztert még 2002ben, hogy mikor lesz 50 milliárd egyszer, mikor lesz 50 milliárd kétszer a felzárkóztatásra, illetve fejlesztésre. A válasz az volt, hogy majd a költségvetésnél, meg a következő évben, nem lehet mindent a száznapos programban megv alósítani. Elkövetkezett a költségvetés ideje, nem volt benne sem az egyik 50 milliárd, sem a másik 50 milliárd. Itt ismét becsapták a választóikat, a választópolgárokat és az önkormányzatokat. A harmadik dolog pedig a bérhiki, amiről már elég sokat vitatk oztunk itt. Olyan szabályokat állapítottak meg, amelyekbe nagyonnagyon kevés önkormányzat kerül bele, még így is 500 belekerült, és az új szabályokat szerettük volna tágítani. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Önök napirendre se m vették, hogy meg tudjuk vitatni. Most a címzett körben vitatjuk meg ezt a kérdést, nagyon helytelenül egyébként. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kettőperces fölszólalásra megadom a szót Jauernik Istvánnak, a Szocialista Párt képviselőjének. JAUER NIK ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tényleg eltértünk a napirenden szereplő törvényjavaslattól egy kicsit, de úgy gondolom, hogy összefüggésben vannak a dolgok, mert való igaz, hogy a címzett támogatás alapja, hogy vane az önkormányzatoknak szabad forrása. Kovács képviselő úr azt mondja, hogy vitatkozunk, én azt gondolom, hogy a parlamentben ennek itt a helye, és általában a vitából, ha jó a vita, akkor pozitív eredmények születhetnek. Én most is ebben bízom, és ennek a reményében vitatkozom önnel, önökkel. A bérhikivel kapcsolatban azt ajánlom képviselőtársaimnak, hogy bármely önkormányzat költségvetését együtt vizsgáljuk át, nézzük meg. Tessenek nekem mutatni egy olyan önkormányzati költségvetést, ahol a 2003as bevételnövekmények nem fedezik a köz alkalmazotti bérnövekményt és nem kap bérhikit. Ha tetszenek nekem ilyen önkormányzatot mutatni, ilyen önkormányzati költségvetést (Zaj. - Dr. Kontrát Károly: Kérdezd meg az államtitkár urat! - Babák Mihály közbeszól.) , akkor, úgy gondolom, érdemben tudunk tovább vitatkozni. Én még nem találkoztam ilyen önkormányzati költségvetéssel, és amíg nem látok ilyen költségvetést, amely bebizonyítaná - mert a számok makacsak , hogy nincs meg a fedezete, a növekmények nem biztosítanak fedezetet, akkor változtatok a véleményen. Amíg nem látok ilyen önkormányzati költségvetést, addig