Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 27 (74. szám) - A nemzeti civil alapprogramról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - HEGYI GYULA (MSZP):
3443 Amíg erről nem tudunk beszélni, már elnézést kérek, de illúzió azt kergetni, hogy az információhoz amúgy nagyon közel lévő civil szervezetek - nem a kormányellenzék, hanem a főváros és vo nzáskörzete, megyei jogú városok viszonyában, tehát területi elv alapján terítődő információkkal rendelkező civilek - helyzeti előnyben vannak. Helyzeti előnyben vannak teljesen más dimenzióban, mint a politika; gazdaságilag, társadalmilag, kulturálisan, i nformációs szempontból. Ne várjuk el ettől a törvénytől, hogy több ezer civil szervezet fog ezen vitatkozni. Törekedjünk arra, hogy olyan intézményrendszer legyen, amely mentén öttíz év múlva több ezer civil szervezet fog részt venni, és mondja el majd a véleményét a nyílt jogalkotás intézményrendszerének keretében. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Halász János úr, a Fidesz képviselője. HALÁSZ JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Ház! Nemhiába vitatkozunk, valóban egyformán gondoljuk: törekedjünk arra, hogy minél több szervezet véleményt mondhasson különböző jogszabályokról, akár a civil szervezeteket érintőekről, vagy más, de az ő életüket befolyásoló javaslatokról. Tó biás József hozzászólásában - nem most a kétpercesben, hanem korábban - említett két elemet, amire még reagálni szeretnék. (12.40) Az egyik a civil stratégia. Továbbra is úgy gondolom, hogy fontos lett volna, hogy az is itt legyen előttünk, és arról is vit atkozhassunk. Nagy örömmel hallgattam miniszter asszonyt, ő a hozzászólásában a civil stratégiáról hosszasan beszélt. Ő ezt megtehette, nekem erről a törvényjavaslatról kell beszélnem, ami itt van előttünk; ha a civil stratégia itt lesz, majd arról szintén el tudjuk mondani a véleményünket, de már csak ezért is jó lett volna, ha itt van, mert akkor mindnyájan tudnánk erről véleményt mondani. Tóbiás József felvetett még egy olyan elemet is, ami szintén nagyon fontos, és még senki nem mondta itt a Házban, és szöget ütött a fejembe: a kontroll kérdését. Azt, hogy az a támogatási összeg, ami eljut a civil szervezetekhez, egyébként nemcsak ezen alapból, hanem máshonnan is, hogyan ellenőrizzük annak a felhasználását, hogyan teszi átláthatóvá a kormányzat, ha közpé nzről van szó. Sok idevonatkozó törvény van, ami érvényes az ilyen dolgokra, de az jutott az eszembe, hogy ennél a javaslatnál, azaz itt a nemzeti civil alapprogramról szóló törvénynél nem nagyon beszél erről a törvény, nem is említ semmit azzal kapcsolato san, hogy hogyan történik ez. Nyilván ezzel talán nagy baj nincsen, mert vannak más törvények, amelyek vonatkoznak erre, de talán érdemes erről a kérdésről beszélni, már csak azért is, hogy a majdani tanács is tudjon erről, hogy milyen kulcskérdés a kontro ll szerepe, mert az a bizalmat erősíti a civil társadalom iránt. Köszönöm szépen a figyelmüket. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Hegyi Gyula úr, az MSZP képviselője. HEGYI GYULA (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tiszt elt Ház! Azt gondolom, hogy egy olyan törvényjavaslatnál, ami több tízezer szervezetet érint, nyilvánvaló, hogy az egyeztetés legfeljebb a Duna jegén, ha még befagyna a Duna - mostanában nem szokott - lett volna megoldható olyan tekintetben, hogy mindenkit tökéletesen kielégítsen. Ez a kérdés azonban visszautal arra, amiről magam is voltam bátor beszélni, és mások is szóba hozták, hogy nyilvánvalóan vannak olyan civil szervezetek, amelyek méretüknél vagy tagjaik szociális helyzeténél fogva nem is alkalmasak arra, vagy nem is kívánják, hogy a törvényalkotásba