Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 13 (72. szám) - “Magyar egészségügy: betegek vagy a profit védelme” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. MÉZES ÉVA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
3094 Összegezve tehát elmondhatjuk: nem tétlenkedett az elmúlt egy esztendő alatt a szocialistaszabad demokrata kormányzat az egészségügy területén sem. Rombolt és a klientúráját hozta helyzetbe. Magyarország többet érdemel. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Megadom a szót Mézes Éva képviselő asszonynak, az SZDSZ képviselőcsoportjából, aki az SZDSZképviselőcsoport véleményét kívánja ismertetni. DR. MÉZES ÉVA , az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtá rsaim! A szabad demokraták nézete szerint a mai vitanap kötetlenebb formája lehetőséget kínál úgy a kormánypárti, mint az ellenzéki oldal részére ahhoz, hogy végre szakmai érvek hangozhassanak el az egészségügy szerkezetátalakításáról. Ezen álláspontot az egészségügyi szolgáltatókat szabályozó törvényjavaslat általános vitájában elhangzott, inkább politikai, mint szakmai szempontokat hangoztató érvelések és az azokra adott viszontválaszok tartalmából alakíthatta ki minden figyelmes hallgató. Mi, liberálisok a vezérszónoki véleménynyilvánítást követően valóban csak hallgatói voltunk a vitának, miután úgy ítéltük meg, hogy elsősorban az ellenzék oldaláról görcsös, a tényekhez sokszor a törvényjavaslat szövegét sem ismerő kétséghalmaz fogalmazódott meg csupán, előremutató, konstruktív érvek és javaslatok helyett. Engedjék meg, hogy ezen tapasztalatok ismeretében a következő néhány percben ne vitatkozásra alkalmat adó véleményt mondjak, hanem olyan tényekről, lezajlott folyamatokról számoljak be önöknek, amelyekn ek orvosként személyes tanúja voltam és vagyok. A nyolcvanas évek elejétől dolgozom járóbetegszakrendelő belgyógyászaként. A szakrendelő szervezetileg a tőle 30 kilométerre lévő kórházhoz tartozott, így nem csoda, ha általában nem jutott, nem maradt pénz a felújítására, korszerűsítésére. Az 1997. év második felében a közhasznú szervezetekről szóló törvényjavaslat benyújtásával egy időben városunk önkormányzata visszaszerezte a rendelőintézet tulajdonjogát, és máig egyedülálló módon apportálta a 100 százalé kos tulajdonát képező közhasznú társaságba. A közhasznú társaság az önkormányzat alapellátási kötelezettségének, valamint önként vállalt járóbetegellátó tevékenységének magasabb színvonalú végzése érdekében alakult. A közhasznú szervezetekről szóló törvén y hatálybalépésével, 1998. január 1jével kezdtük meg működésünket. Az ellátás egysége megmaradt, a megyei egészségbiztosító pénztár a komplex ellátás egészére kötött és köt ma is szerződést a társasággal. Az elmúlt öt évben az ellátási paletta bővült, az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók magukénak érzik az intézményt, a betegelégedettségi mutatók összehasonlíthatatlan mértékben javultak. Öt év alatt a dolgozók fizetése megduplázódott. Miután az értékcsökkenési leírás mértéke megjelenik a társaság mér legében, a tulajdonos önkormányzat is pontosan tisztában van azzal, milyen mértékben kell, hogy támogassa a rendelőt. Tiszta gazdasági viszonyok között végezzük a munkánkat, korszerű műszerparkunk, fejlett informatikai rendszerünk, szépen karbantartott épü leteink vannak. Amikor a 2001. évi CVII. törvény megjelent, mindenki arról beszélt, hogy kormányzati mintává váltunk. A szakrendelő közhasznú társasági formája mint egyedül alkalmas gazdálkodó szervezeti forma törvényerőre emelkedik. Körülöttünk mindenki ü nnepelt, de csak mi tudtuk, hogy valójában mi az igazság. A közhasznú szervezeti lét öt évének ismeretében tényként állíthatom, hogy forrásaink nem bővültek, nem akadt befektető, aki nem eladni akart volna nekünk, hanem stratégiai partnernek, társnak tekin tett volna minket. Az öt év egyenes vonalú fejlődésének ismeretében elmondhatom, hogy megismertük a közhasznú társasági lét korlátait. A kormánypártok és az ellenzék egyaránt jól tudja és ki is mondja, hogy a magyar egészségügy évtizedes válságából való ki jutáshoz elengedhetetlenül szükséges a finanszírozási rendszer reformja mellett az, hogy az intézmények korszerűsítése érdekében a társadalombiztosítási, önkormányzati és
