Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 12 (48. szám) - A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - HALÁSZ JÁNOS, a társadalmi szervezetek bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője:
307 vonatkozásában, hiszen ismeretes, hogy közpénzeket nemcsak közalapítványok, hanem általában civil szervezetek is felhasználnak, hiszen kapnak ilyen támogatást, és meglehetősen nagy a bizonytalanság a civil szervezetek háza táján azzal kapcsolatban, hogy ténylegesen hány működő szervezet létezik; tehát egészen statisztikai nyilvántartások igényléséig is elment a vita. Ellenzéki oldalról felvetett kérdés volt, hogy történte egyeztetés a törvénymódosítás kétharmados részeivel kapcsolatban, hiszen jó lenne, ha ellenzéki támogatással lennének megszavazva ezek a részletek, és kétharmados szavazatot igényel az önkormányzati törvény, az adatvédelmi törvény és az ÁSZtörvény módosítása is. Végül is a hosszú vita után a társadalmi sz ervezetek bizottsága 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodás mellett általános vitára javasolta a törvénymódosítást. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Szájer József) : A társadalmi szervezetek bizottságának kise bbségi véleményét Halász János ismerteti. Megadom a szót. HALÁSZ JÁNOS , a társadalmi szervezetek bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A társadalmi szervezetek bizottságának ellenzéki tagjai is fo ntosnak tartottáktartják ezt a törvényt, de ebben a formájában inkább egy szocialista választási ígéret kipipálásának tekinthetjüktekintjük - nem teljesítésének, csak kipipálásának. A bizottsági ülésen természetesen a hatáskörünkbe tartozó témákról beszé ltünk elsősorban, a civil szervezetekről, a nonprofit szervezetekről. A törvénytervezet e tekintetben a közalapítványokkal és a közhasznú társaságokkal foglalkozik. Felvetődött kritikaként, hogy foglalkozhatna mással is, hiszen a magyar nonprofit szféra, a z egyesületialapítványi világ a közalapítványokon és közhasznú társaságokon kívül is jelentős állami támogatást kap, azaz nemcsak ők, hanem például egyesületek, szövetségek is jelentős állami támogatást kapnak. Gondoljunk csak akár egyegy minisztérium fe jezetére, ahol több szervezet, szövetség nevesítve is szerepelszerepelhet. Csak e tekintetben sok száz millió forint jut szövetségekhez, egyesületekhez. Azt gondoljuk, jó lett volna, ha a törvény a közalapítványokon, közhasznú társaságokon túl más civil s zervezetek kapcsán is foglalkozik ezzel az üggyel. Ezt hiányosságnak tekintettüktekintjük, persze nem pótolhatatlan hiányosságnak. A javaslat szigorítja a közalapítványok lehetőségeit gazdálkodó szervezet alapítására. Ezt általában helyesnek tartjuk, de ú gy gondoltuk, hogy ez a pont a civil szféra sokszínűségét nem veszi igazán figyelembe. A közmédiumokra gondolva sok kérdés vetődött fel e pont kapcsán. Ez egy különleges helyzet, hiszen közalapítványok hoztak létre gazdasági társaságokat, részvénytársaságo kat. Így működik például a Magyar Televízió, a Duna Televízió vagy a Magyar Rádió. Tehát itt egy közalapítvány már létrehozott egy részvénytársaságot. A törvény ezután nem engedné meg, hogy ezek a részvénytársaságok további gazdasági társaságokat hozzanak létre. Ha például a Magyar Televízió képújságja a részvénytársaság által létrehozott kft. által működik, akkor ezután ez így már nem jöhet létre. Felmerült, hogy gondoltake a törvényalkotók erre a speciális helyzetre. Érdemes lenne ezt áttekinteni, mert f ölmerülhet, hogy a közmédiumok működését rövid, közép- és hosszú távon is - ha kivételt az ő esetükben nem teszünk - ez a passzus esetleg hátráltathatja. Ezt érdemes lenne meggondolni, ezt felvetettük a bizottsági ülésen, és reméljük, hogy a részletes vitá ban erre majd sor is kerülhet. (10.50) Az anyag a közalapítványokról más tekintetben is rendelkezik. A közalapítvány a polgári törvénykönyv meghatározása szerint olyan alapítvány, amelyet közfeladat ellátásának folyamatos