Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 12 (71. szám) - Sisák Imre János (MDF) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Mikor kerül sor a Pásztó várost északi irányban elkerülő út megépítésére?” címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - SISÁK IMRE JÁNOS (MDF):
2990 ELNÖK (dr. Szili Kat alin) : Képviselő úr, ne haragudjon, egy perc áll az ön rendelkezésére, csak és kizárólag, hogy tájékoztasson, elfogadjae, vagy sem. (Nagy zaj. - Vincze László mikrofonját kikapcsolják.) Képviselő úr tehát nem fogadta el az államtitkár úr válaszát. Kérdez em a tisztelt Házat, elfogadjae azt. (Ütemes taps a kormánypárti padsorokban. - Vincze László egy darab szalámit ad át tányéron dr. Szanyi Tibornak.) Tisztelt Ház! Megismétlem tehát, a képviselő urak nem fogadták el az államtitkár úr válaszát. (Folyamatos zaj. ) Kérdezem önöket, elfogadjáke azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 175 igen szavazattal, 115 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadta el az államtitkár úr válaszát. (A jegyzői székben dr. Vidoven Árpádot Vincze László váltja fel.) Kérném szépen néhány képviselőtársam, többek között Nagy Sándor, Szabó Imre, Gál Zoltán, Suchman Tamás, Magda Sándor, Páva Zoltán képviselő urak gépét bekapcsolni, továbbá Juhászné Lévai Katalinét. (Csenget.) Sisák Imre János (MDF) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Mikor kerül sor a Pásztó várost északi irányban elkerülő út megépítésére?” címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! Sisá k Imre képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából, interpellációt nyújtott be a gazdasági és közlekedési miniszterhez, “Mikor kerül sor a Pásztó várost északi irányban elkerülő út megépítésére?” címmel. Kérem szépen képviselőtársaim türel mét, és ha lehet, a beszélgetéseket halkabban folytassák! Öné a szó, képviselő úr. SISÁK IMRE JÁNOS (MDF) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Pásztó város önkormányzata 2003 márciusában kezdeményezte a Nógrád Megyei K özútkezelő Közhasznú Társaságnál a Pásztót északi irányban elkerülő út megépítését. Már ekkor jeleztük, hogy városunk önkormányzata az elkerülő út Pásztó közigazgatási területén megépítendő szakaszához megvásárolta a szükséges földterületeket, és azt térít ésmentesen felajánlotta az állam számára. Kérésünket az indokolta, hogy a városban orvosolni szükséges az egyre súlyosabb közlekedési problémákat, a 21. számú főút 4. számú gyorsító szakaszának fejlesztéséhez kapcsolódva. A belvároson átvezető 2408. számú út városi elkerülő szakaszát kiváltó, Mátra irányú forgalmat biztosító, a városból elvezető északi elkerülő út megépítése nagymértékű javulást okozna a város közlekedésében és a lakosság életfeltételeiben. A tervezett útvonal a 24303. számú útról indulna, külön szintű vasúti keresztezéssel, és a 24105. számú út csatlakozásánál érné el a 2408. számú utat, körforgalom kialakításával. Tisztelt Miniszter Úr! Kérésünk indoklását egyértelműen alátámasztotta, hogy a belvároson átvezető 2408. számú összekötő úton c sak 2001ben 13 személyi sérüléses baleset fordult elő, melyből 1 halálos kimenetelű volt. A szűk beépítettség, a látványosan szaporodó üzletek következtében nagy számban várakozó járművek és az ipari terület megközelítését szolgáló út is jelentős forgalom növekedést okozott. A Nógrád Megyei Közútkezelő Közhasznú Társasággal folytatott egyeztető tárgyalások eredményeként a 2001ben elfogadott rendezési tervünkben kijelöltük az északi elkerülő út