Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 12 (71. szám) - Miniszteri eskü - Napirenden kívüli felszólaló: - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
2976 Sajnálatosan a május 8ai közútvasúti szintbeni kereszteződésben történt baleset valóban az utóbbi három évtized legsúlyosabb balesete volt, és ahogy általában az ilyen jellegű balesetek döntő többsége, ez is valószínűleg embe ri figyelmetlenségből ered. Minden ilyen baleset természetesen megrendíti a lakosságot, a mentésben részt vevőket és a felelősséggel tartozó közigazgatási szervezetek dolgozóit egyaránt. A közlekedési szakma - elemezve a bekövetkezett baleset okait és levo nva a szükséges tanulságokat - további javaslatokat tesz a hasonló tragédiák lehetséges megelőzése érdekében. Éppen emiatt a tragédia napján miniszteri utasítást adtunk ki arra, hogy az útátjárók legfrissebb adatai alapján a veszélyességi sorrendjüket vizs gáljuk felül, ennek figyelembevételével a legkritikusabb útátjárók kiválasztására összpontosítsuk a munkát, és a legindokoltabb helyeken a kereszteződés biztonságát javító intézkedésekre vonatkozóan javaslatok azonnal készüljenek, és megvalósításuk induljo n is el. Létrejött egy tárcaközi bizottság, amely megvizsgálja az okokat, és ebben részt vesz nyilvánvalóan az önkormányzat képviselője, a BM Katasztrófavédelmi Főigazgatósága, a Belügyminisztérium, a Közlekedési Főfelügyelet. Függetlenül attól, hogy a vég ső vizsgálat majd mit fog kimutatni, ma már látható, hogy valószínűleg az autóbusz vezetőjére vezethető vissza a bekövetkezett tragédia. Ezt az is mutatja, hogy az eddigi adatok szerint a fénysorompóberendezés megfelelően működött, jól látható, hogy itt ú tkereszteződés van, a közúti jelzőtáblák megfelelnek az előírásoknak, a mozdony műszaki állapota rendben volt, a vasúti jármű vezetője betartotta az előírásokat, azaz a vasút mulasztása nem volt megállapítható. Ennek ellenére azt kell mondanunk, minthogy h azánkban az ilyen jellegű balesetek száma messze eltérően magasabb az európai átlagtól, olyan intézkedésekre, figyelemre és együttműködésre van szükség a jövőben, ami megpróbálja a figyelmetlenség ellenére is elejét venni vagy korlátozni az ilyen balesetek bekövetkezését. Ezt már csak azért is meg kell tennünk, mert az elmúlt időszakról tudjuk, hogy 880 esetben fordult elő sorompórongálás, tehát úgy haladtak át ilyen kereszteződéseken, hogy annak ellenére, hogy úgynevezett félsorompó volt lebocsátva, a fény sorompó és a fényjelzés együttes tiltása ellenére is keresztülhaladtak. Sajnálatos módon a közlekedési morál nem a kormány utasításai vagy javaslatai szerint alakul, következésképpen a pénzeszközöket és az intézkedéseket kell a lehetőség szerint az ilyen b alesetek bekövetkeztének elkerülése érdekében átcsoportosítanunk. Ezért az 1999ben elkezdett négyéves sorompócsereprogramot újabb három évre folytatjuk és egészítjük ki. Megvizsgáljuk új műszaki berendezések programszerű telepítésének lehetőségét, van ug yanis olyan magyar találmány, amely hangjelekkel tudja felhívni a járművezetők figyelmét. Részt veszünk németmagyar biztonsági előírások érvényesülését elősegítő együttműködésben. Emellett utasítást adtam a MÁVnak, hogy az idei üzleti tervét vizsgálja fe lül, és most 500 millió forint erejéig azoknál a csomópontoknál, ahol a nyári szabadságok ideje alatt a morál várhatóan csökken (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , előrevegyük azokat a sorompószakaszokat, amelyek ilyen balato ni nyaralóhelyeken vannak. Mindenképpen azonban el kell mondanunk, hogy a KRESZ előírásai, a figyelem, az együttműködés elengedhetetlen. Ehhez azt kérem a képviselőtársaktól, a kormány tagjaitól és az ország lakosságától, hogy vigyázzunk egymásra és működj ünk együtt. A kormány mindent megtesz a közlekedési kormányzat útján az elkerülés érdekében. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Kérdezem a frakciókat, hogy kívánnake a felszólalás lehetőségével élni. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, nem. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Most pedig kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyperces néma felállással adózzunk az áldozatok emlékének. (A képviselők egyperces néma felállással adóznak az elhunytak emlé kének.) Köszönöm szépen, képviselőtársaim.