Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 12 (48. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szájer József): - KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter:
291 Terézia s a többi. "Ők a mi királyaink és uralkodóink voltak, és Szlovákia prosperált uralkodásuk alatt. Büsz kén fogadjuk el a Magyar Királyság történelmét a mi történelmünk részeként." Említést tett a XIX. század második felének magyarosítási törekvéseiről, a szlovák nemzeti tudat ébredéséről, autonómiatörekvéseiről. Beszélt Csehszlovákia létrejöttéről, s vitath atatlan tényként állapította meg, hogy Szlovákia akkor kapta a nevét és területét, s hogy egy demokratikus állam miliőjében fejlődhetett. Súlyos foltot ejtett a szlovák múlton, hogy a holokauszt az önálló szlovák állam idején következett be. A második vilá gháborút követően további tragédiák történtek: deportálások a sztálini gulágokba, a németek kitelepítése és a magyar kisebbség elnyomása, megtorló intézkedések ellenük a kollektív bűnösség jegyében. A parlament elnöke felajánlotta, szeretnék rendezni a szl ovákmagyar közös történelmi múlt kérdéseit. Készek szembenézni azzal a problémával, amelyet a magyar kisebbséggel szemben foganatosított megtorló és diszkriminatív intézkedések idéztek elő. Ugyanakkor azt várja, hogy a magyar fél is tesz hasonló gesztust a szlovákokkal szemben elkövetett represszióval és diszkriminációval összefüggésben. Újszerű, bátor, tiszta hang. Meg kellene ragadnunk az alkalmat, és hasonló nyíltszívűséggel és szemlélettel őszintén beszélni a közös múltunkról és eleink hibáiról. Jómaga m itt az Országgyűlésben az elmúlt parlamenti ciklusban négy alkalommal is megkíséreltem felhívni a figyelmet a közös múlt együttes értékelésére és a megbékélés szükségességére, legelőször 1999 karácsonya előtt "Legyen közös a millennium" című felszólaláso mban. Akkor azt mondtam: "A fő bajt abban látom, hogy a trianoni tragédiából csak a magyarok elvesztését láttuk, és nem ejtettünk szót ugyanolyan súllyal arról, hogy elvesztettük a velünk ezer éve szimbiózisban élő szlovákokat, horvátokat, szerbeket, a vel ünk élő románokat, németeket, ruszinokat és másokat. Bennük sem tudatosult, hogy nem csak mi vagyunk vesztesek, ők is elvesztettek minket. A Kárpátmedence népei egymásra hatva, gyakran egymásba olvadva, ugyanakkor kultúrájukat megőrizve, fejlesztve, gazda gítva és átadva élték sokszínű életüket közös gazdasági és állami egymásrautaltságban. Népeink történelme, életmódja, szokásrendje, erkölcse, de génjei is át- meg átszövik egymást. Közös történelmünk, közös bajaink, közös hőseink, közös költőink voltak. Le gnagyobb költőnk, Petőfi félig szlovák, félig szerb. A szlovákokét Országh Pálnak, Hviezdoslavnak hívják." S folytathatnánk a sort. "Úgy érzem, vere dignum et iustum esse: kínáljuk fel a közös megemlékezések lehetőségét szomszédainknak, barátainknak, unoka testvéreinknek. Ne pöffeszkedve, az ezer évet kizárólagosan birtokolva emlékezzünk, és semmiképpen se a száz évvel ezelőtti görögtüzes, a nemzetiségeket lekezelő honfoglalási ünnepségeket utánozva." (9.30) Sajnos, szavaimat az ünnepségek rendezői figyelmen kívül hagyták. Hiba volt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Utolsó mondat, elnök úr. Ezért kérem most, fogadjuk el a Pozsonyból jövő nemes gesztust, és mi is hasonlóval viszonozzuk. Itt az ideje a múlttal való szembenézésnek és megbékélésnek. Ebben nagy szerepe lehet az Magyar Országgyűlésnek. Köszönöm, elnök úr. (Taps.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Megkérdezem, a kormány részéről kíváne valaki szólni. Kovács László külügyminiszter úrnak adom meg a szót. KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminis zter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő úr! Nemcsak a Kárpátmedencére igaz, de a világ más térségeire is, hogy nem könnyű a szomszédos országok egymáshoz kapcsolódó sorsa. Talán sehol nem problémamentes ez a viszony, his zen éppen a szomszédság okozza azt, hogy ami a történelem folyamán az egyik országnak győzelem volt, az a
