Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 6 (70. szám) - Az iraki válság rendezése érdekében tett erőfeszítésekhez történő magyar katonai hozzájárulásról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - NÉMETH ZSOLT, a külügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: - ELNÖK (Harrach Péter):
2792 Kö szönöm, elnök úr. A külügyi bizottság kijelölt bizottságként kétszer tárgyalta az országgyűlési határozati javaslatot. A két ülés során a javaslat lényege nem, csak a címe és a szövege változott. Először az iraki válság rendezése érdekében tett erőfeszítés ekhez történő magyar katonai hozzájárulásról, másodszor Irak demokratikus újjáépítéséhez szükséges békefenntartói és humanitárius feladatokhoz történő magyar katonai hozzájárulás címmel tárgyalta a bizottság a határozati javaslatot. A külügyi bizottság kor mánypárti többsége az első alkalommal, április 28án általános vitára alkalmasnak tartotta a javaslatot, ezt 12 igen szavazatával támogatta, 10 tartózkodás mellett. A kormánypárti érvek között a következők sorakoztak fel, csak néhányat szeretnék ebből idéz ni. Az általános érvelés a terrorizmus és annak iraki kiadású veszélyei elleni harc következetességének logikája mentén sorakozott fel, azaz elmondtuk, hogy ha támogattuk a fegyveres fellépést, akkor még inkább támogatnunk kell a béke tartóssá tételét. Uta ltunk arra, hogy nemzeti érdekeink ezt egyértelműen szükségszerűvé teszik. Nemzeti érdekeink alatt… - a béke általános megőrzése és a tőlünk földrajzilag ugyan távolabb eső, de a világ összeszűkülése, a globalizáció folytán mégis hozzánk közel álló térségb en fenntartott béke fontosságát neveztük. Egy másik érvünk szerint az Egyesült Államokat mint egyik legfontosabb partnerünket neveztük meg, amelynek hozzánk intézett kérése fontossá teszi azt, hogy ennek a kérésnek eleget tegyünk, különös tekintettel arra, amit az előbb már elmondtam, nemzeti érdekeink figyelembevételét. Egy következő érvünk nemzetközi környezetünkre vonatkozott, itt elsősorban közvetlen szomszédainkra és nem közvetlen, de mégis térségünkben lévő szomszédainkra utaltunk. Nem tehetjük meg az t, amikor gyakorlatilag az egész térség, a térségben lévő különböző szervezetekben velünk partneri viszonyban levő országok részt vesznek ebben a folyamatban, akkor mi ebből kimaradunk. Az ellenzék kifogásai elsősorban a szövegre vonatkoztak, valamint arra , és ez volt a talán egyetlen érdemi érv, hogy nemzetközi felhatalmazást tartottak szükségesnek. A kormánypárti többség egyetértett azzal, hogy az előterjesztő dolgozza át a szöveget, illetve ahogy Keleti György elnök úr mondta, vonja vissza azt a határoza ti javaslatot, és terjesszen be egy másikat. Nos, így került vissza a tegnapi napon az ellenzék igényei szerint átdolgozott határozati javaslat - mint említettem, a címe is változott - a külügyi bizottság elé, amelyet a bizottság 12 igen és 10 ellenzéki ta rtózkodás mellett ismét általános vitára alkalmasnak tartott. Az eredeti előterjesztésbe bekerültek a múlt heti négypárti egyeztetésen az ellenzék által megfogalmazott igények, beépítették a javaslatba, hogy békefenntartó és humanitárius tevékenységről van szó, és legfeljebb hat hónapig tartana a magyar misszió tevékenysége. Az ellenzék igénye szerint ketté is bontották az előterjesztést, amelynek a nemzetközi erők magyarországi tranzitálásával foglalkozó részét az Országgyűlés, mint ismeretes, a tegnapi na pon elfogadta. Az ellenzék az új szövegváltozatot is kifogásolta, és mint hallottuk, kifogásolja továbbra is, ugyanakkor módosító indítványt nem terjesztett be; az ellenzék véleményének a kisebbségi álláspont kifejtésével kíván hangot adni. Köszönöm szépen . (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Németh Zsolt képviselő úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti. NÉMETH ZSOLT , a külügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt azt szeretném elmondani, hogy itt van egy vita egy konkrét szövegről, és van egy vita egy nagyon fontos politikai helyzetről. A politikai helyzettel kapcsolatban egy kicsit tágabb időkeretben elmondom majd a véleményemet. Hány percem va n, elnök úr most? ELNÖK (Harrach Péter) : Öt.