Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 5 (69. szám) - Selmeczi Gabriella (Fidesz) - az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterhez - „Miért vesznek el pénzt a szocialisták a betegek ellátásának finanszírozásából? Magyarország ennél többet érdemel!” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SELMECZI GABRIELLA (Fidesz):
2684 Továbbra is fenn akarjuk tartani a termelők sertésenkénti 3 ezer forintos támogatásá t. Természetesen megtartjuk az állati eredetű hulladékok megsemmisítésére az állategészségügyi költségek támogatását. Az elmúlt hónapokban nagyon jelentős lépéseket tettünk az exporttámogatás tekintetében, így az élőállattámogatást 8590 forintra emeltük , a félsertéstámogatást 150 forint /kilogrammra, de látható, annak érdekében, hogy az egyensúly fennmaradjon, a végtermékkivitelt is segíteni kell. Úgy gondolom, van reális lehetőség a megállapodásra. Sajnos, csak a költségvetési keretek szabnak határt, n em a kormányzati akarat. Nyilvánvaló, nekünk is addig lehet nyújtózkodni, ameddig a takaró ér. Nagyon remélem, ez a megállapodás létrejön, és konszolidált viszonyok maradnak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Fer enc) : Kérdezem az interpelláló képviselő urat, elfogadjae a miniszter úr válaszát. DR. MARTONOSI GYÖRGY (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! Már a mai napon is elhangzott, hogy az agrárköltségvetés nem felel meg annak a célnak, amelyre itt mo st, az uniós csatlakozás előtt szükség lenne. A Fideszfrakció mezőgazdasági kabinetje részéről már az elmúlt hetekben elhangzott egy javaslat, hogy mit kellene kezdeni a jelenleg a sertéspiacot nyomó többletsertések felvásárlása kapcsán. Én az elmúlt héte n Csanádpalotán, a választókerületemben egy olyan fórumon vettem részt, ahol több ezer termelő képviseletében gyűltek össze gazdák, és azok a kormányzati intézkedések, amelyek eddig történtek, nem nyújtanak nekik megfelelő garanciákat arra, hogy a későbbie kben a megélhetésüket biztosítsák. Az is igaz, hogy az elmúlt héten a kormány hozott egy döntést, amellyel 40 ezer sertést kíván felvásárolni, de sajnos ez megint nem a kistermelőket érinti, hiszen minősített sertések felvásárlásáról szól ez a döntés, lega lábbis az információk szerint erről szól. Ezek tükrében, tisztelt miniszter úr, mivel ezek az intézkedések nem elegendőek, nem elégségesek, amíg olyan döntések nem születnek, amelyek a kistermelők védelmét szolgálnák, addig a választ sajnos nem tudom elfog adni. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpelláló képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr válaszát. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 181 igen, 105 nem, 1 tartózkodó sz avazattal elfogadta a választ. Selmeczi Gabriella (Fidesz) - az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterhez - „Miért vesznek el pénzt a szocialisták a betegek ellátásának finanszírozásából? Magyarország ennél többet érdemel!” címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Selmeczi Gabriella, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterhez, “ Miért vesznek el pénzt a szocialisták a betegek ellátásának fin anszírozásából? Magyarország ennél többet érdemel!” címmel. A képviselő asszonyt illeti a szó. SELMECZI GABRIELLA (Fidesz) :