Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. május 5 (69. szám) - Herényi Károly (MDF) - az igazságügy-miniszterhez - “Világ magosai egyesüljetek!” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - HERÉNYI KÁROLY (MDF):
2680 nyomon követtem ezt a vitát, amely most arról szól, hogy a passzív eut anáziára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megfelelőeke, emberségeseke Magyarországon, azt tapasztaltam, hogy abban gyakorlatilag teljes az egyetértés, hogy ezek a jogszabályok nehézkesek, túlságosan bürokratikussá teszik ezt az eljárást. Ezt még azok is elismerik, akik egyébként az eutanázia másik formáját bármilyen megfontolásból elutasítják. Köszönöm válaszát, és azt gondolom, mindenkit megnyugtat ebben a kérdésben, hogy a kormánynak szándéka van foglalkozni ezzel a szabályozással és ennek a rendelke zésnek az életszerűbbé és emberszerűbbé tételével. Elfogadom a választ. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Herényi Károly (MDF) - az igazságügyminiszterhez - “Világ magosai egyesüljetek!” címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpelláló képviselő úr elfogadta a választ. Tisztelt Országgyűlés! Herényi Károly, az MDF képviselője, interpellációt nyújtott be az igazságügyminiszterhez: “Világ magosai egyesüljetek!” címmel. Képviselő urat illeti a szó. HERÉNYI K ÁROLY (MDF) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A szocialistaszabad demokrata kormány tavaly ősszel a humanizmus jegyében lehetővé tette azt, hogy ez év március 1je óta törvény már ne büntesse azokat, akik nagy nyilvánosság előtt kábítószerfogyas ztásra hívnak fel. Tegnap óta valós alternatívaként szabadon és gátlástalanul lehet demonstrálni a drogok szabad fogyasztásáért. A keresztény erkölcsi értékek és eszmék vallói, ha úgy tetszik, a konzervatív felfogású polgárok értetlenül állnak a történtek előtt. Azt várnák, hogy az ország felelős választott vezetői egy emberként vessenek gátat a testet, lelket, szellemet megnyomorító szenvedély terjedésének. De nem ez történik. A kormánypárti többség és az ön tárcája, miniszter úr, az önök által felpuhított büntető törvénykönyvre hivatkozva asszisztálnak a light drogok szabad fogyasztását szolgáló rendezvényekhez, illetve a tegnapi rendezvényhez. Egy héttel ezelőtt, napirend előtti felszólalásomra adott válaszában ön a következőket nyilatkozta: “Megint más k érdés az, hogy bűncselekményt követe el az, aki az utcára megy, és egy ilyen álláspontot hangoztat vagy sem. Ha népszerűsítené kívánná a kábítószerfogyasztást, akkor természetesen felmerülhetne a büntetőjogi üldözés szükségessége. Nem ez történik az én t udomásom szerint, hanem az emberek egyik csoportja véleményt nyilvánít a tekintetben, hogy szükségét érzi a jogi szabályozás megváltoztatásának.” Komolyan gondolja, miniszter úr, komolyan gondolják tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy a tegnapi dem onstráció, ha indirekt módon is, ha áttételesen is, de nem a light drogok fogyasztására ösztönöz? Komolyan gondolják, hogy ez a rendezvény a magyarországi kábítószerfogyasztás visszaszorítását szolgálja? (15.00) A Magyar Demokrata Fórum következetesen kép viseli azt az álláspontot, amely a polgári kormány igazságügyminiszterének, Dávid Ibolyának az ideje alatt a büntető törvénykönyv vonatkozó paragrafusainak szigorításában öltött testet. Kérdezem önt, tisztelt miniszter úr: gyermekeink, ifjúságunk jövője é rdekében átgondoltae a kormány tavaly őszi döntésének a súlyát? Kérdezem önt, miniszter úr: átgondoltáke ennek a döntésnek a következményeit? Kérdezem önt: hogyan kíván a kormány fellépni a kábítószer terjedése és terjesztése ellen? És végül kérdezem: fe lelősséget éreze a kormány a nemzet jövőjéért, vagy inkább a Kendermag Egyesület céljaival ért egyet?