Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. április 29 (68. szám) - A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - LEZSÁK SÁNDOR, az MDF képviselőcsoportja részéről:
2622 amelyeknek a gyermekenként eltérő alkalmazása során a maximális tudást és jellemformáló lehetőséget hozza ki a tanulókból. Ez a közoktatásról szóló törvénytervezet, a mely most a tisztelt Ház elé került, mindenekelőtt arra a szemléletbeli kérdésre világít rá, hogy tudniillik minek is tekintjük a közoktatás intézményrendszerét. Ha szolgáltatásnak tekintjük, akkor a lakossági szolgáltatások rendszerébe kell beilleszteni, akkor a piac törvényeit figyelembe véve kell szabályozni a szolgáltató és a fogyasztó egymáshoz való viszonyában. Ha azonban ezt a rendszert nevelésioktatási intézményrendszernek tekintjük, akkor a közösség, nemzet és társadalom mai és jövőbeni igényeiből , szükségleteiből kell kiindulni. A Magyar Demokrata Fórum az utóbbi szemléletet tartja elfogadhatónak, illetve természetesnek. A közoktatás nem nagymosoda, ahová beadjuk a holmit, majd egy idő után mosva, vasalva kivesszük és megfizetjük az árát. Ám nem i s agymosoda, amely egy közösségtől, természetes élettől elidegenített rendszer és mechanizmus révén valamiféle fogyasztói piacgazdaság számára készít vásárlóképes emberanyagot. Az iskola egyéniség és közösség jövőjének a megalapozása. A gyermek és az ifjú felkészítése a feladata arra, hogy szellemi és erkölcsi készségükkel, képességükkel, műveltségi alapokkal és igényekkel, felvértezve váljék a társadalom hasznos tagjává. A közoktatási kormányzat által készített törvénytervezet ez utóbbiakat nem tükrözi. A tervezetet szemléleti zavar és talán a tárcán belüli feszültség, ellentmondás, belső ütközetek, viták eredménye jellemzi. Jól érzékelhetően a koncepció hiányával küzd, bizonyos pontokon egy, már NyugatEurópában vagy a tengerentúlon is csődöt valló, neolib erális felfogás gyakorlati érvényesítésével kísérletezik, amúgy pedig a törvényszintű agyonszabályozás kényszerpályáján vergődik. Hol nem mond érdemlegeset és újat a korábbi törvényhez képest, hol pedig mindenáron akar valami újat hozni az előbb említett f elfogás jegyében. Tisztelt Ház! Évszázadok óta megkérdőjelezhetetlen pedagógiai alapelv az, hogy minden gyermeklélek más; minden tanítvánnyal az ő sajátos adottságához igazodva, azaz sajátosan kell foglalkozni. Az a gyenge pedagógus, talán nem is pedagógus , aki nem minden tanítványával sajátosan foglalkozik. Erről a már régóta alkalmazott pedagógiai elvről megfeledkezve egy nagyon szerencsétlen fogalmat vezetne be véleményem szerint a törvényjavaslat, az úgynevezett sajátos nevelést igénylő gyermekek fogalm át, ezzel a kifejezéssel kívánja helyettesíteni a korábban fogyatékkal élő gyermekek megnevezést. Ez a behelyettesítés kétszeresen is káros - részben amiatt, mert a korábbi törvényhely átfogalmazása parttalanul felhígítja a fogyatékkal élő tanulók megkülön böztetett figyelmet érdemlő táborát, és ezáltal épp a fő célt, a velük való kiemelt törődést és figyelmet veszélyezteti. Csak néhány olyan csoportot említek, akik sajátos nevelést igényelnek, de messze nem indulnak olyan hátránnyal az életben, mint a fogya tékkal élők. Ilyenek például az állandó mozgást igénylő, úgynevezett hiperaktív gyermekek, ilyenek a megszokott tanítási rendhez ragaszkodó, váratlan helyzetekhez nehezen alkalmazkodó, enyhén autisták, ilyenek a magányt kereső, lelkileg bezárkózó és csak t anári biztatásra felelő gyermekek, vagy éppen ilyenek a számítógépfüggő, a számítógép fortélyaiban járatos, de minden más tudásanyagot nehezen befogadó tanulók, és ilyenek az osztályközösség elismerését bármi áron kereső, népszerűséget, nagy társaságot igé nylő gyermekek. Hosszasan lehetne folytatni a sajátos nevelést igénylő gyermekek típusait, ami lényegesen tágabb kör a fogyatékkal élő tanulók csoportjához viszonyítva. Pedagógiailag is veszélyesen hibás szemléletet tükröz a törvényjavaslat módosító szándé ka. Azt sugallja, hogy az iskola egy nagyüzem, mindenkivel azonos módon kell foglalkozni, azaz csak a törvény révén van legális mód sajátos nevelésre, holott mindenkiben, minden emberben van valami, ami csak őrá jellemző, amitől ő egyedi, egyedüli példányn ak számít, ahogy ezt Kosztolányi Dezső is fogalmazta. Minden leendő felnőtt állampolgárnak már korán kell érezni a helyét, az egyedileg sajátos fontosságát az emberi közösségben, a társadalomban. A pedagógia egyik legfontosabb feladata, hogy értéköntudatta l és identitástudattal rendelkező embereket neveljen. A sajátos
