Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. április 14 (65. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - LENDVAI ILDIKÓ (MSZP):
2122 LENDVAI ILDIKÓ (MSZP) : Tisztelt Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Én fordítva vagyok: engem részben Áder János vitt el sz avazni, ő is részese tudniillik annak a közös munkának, aminek az eredményét arathattuk le ezen a népszavazáson. Köszönöm neki, és köszönöm mindenkinek. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Épp ezért soha nem gondoltam volna, hogy ön nem érti bele magát egy olyan kollektív “mi”be, ami azt az alanyt jelzi, akik mozgósítottak erre a népszavazásra. Nos, tisztelt képviselőtársaim, Európa himnusza, az Örömóda éppen arról szól, hogy az öröm az, ami összeköt. Schiller úgy fogalmazott, hogy az öröm az, ami egyesíti szellemével, amit zord erkölcs - úgy is mondhatnánk: zord politika - szétszakít. Amikor szombat este oly sok helyen hangzott fel a dal, az öröm valóban egyesített, legalábbis azokat, akik tudnak örülni. De miért van az, hogy ha megszületik egy mégoly egész séges, életképes és várva várt újszülött is, mindig van a családban egy távoli nagybácsi, unokasógor vagy szomszéd, aki azt mondja, hogy kevés a haja és lehetne tíz dekával több? (Derültség a kormánypárti padsorokban.) És miért van az, hogy mindig ez a nag ybácsi az a nagybácsi, aki egyébként, egy kis ing vagy rékli nem sok, de annyival sem akar hozzájárulni a baba stafírungjához. Tudom, hogy ez nálunk nem így van: nálunk négy parlament, öt kormány, tízmillió ember és a határon túli magyarok hordták össze a baba stafírungját. Épp ezért tudom, hogy azok a bizonyos nagybácsik is örülnek, és most csak megszokásból zsörtölődnek, egyszerűen szeretnének egy kicsit főszereplők lenni. Hiába, van olyan ember, aki minden cégnél főnök, minden filmben filmsztár, minden e sküvőn vőlegény akar lenni - jó, hogy nem jár temetésre. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) De ha már a kisbabáknál tartunk, éppen ezért kerüljük el a Csipkerózsika meséjének példázatát. Ott a tizenharmadik tündér úgy megsértődött, hogy mindenfajta ro sszat kívánt annak a bizonyos újszülöttnek, azért, mert nem hívták meg, tudniillik nem jutott volna elég aranytányér. A mese nálunk már csak azért sem igaz, mert itt a tizenharmadik tündért meghívták, mert itt minden tündér érdemeit és munkáját el kell hog y ismerjük. Igaz, aranytányérból esetleg nem jut mindenkinek annyi, mint régen, de a magyar politikai élet talán nagyvonalúbb annál, hogy ezen fennakadjon. És éppen azért, mert nagyvonalúbb, tudom, hogy lesznek még vitáink, tudom, hogy sok szakmai vita fog ja kísérni azt is, milyen volt ez a kampány, de egy biztos, és egy döntést tartok én a legfontosabbnak a kampányban, azt, hogy a kampány irányítását a kormány egy olyan közalapítványra bízta, amelynek kuratóriuma politikailag sokszínű volt, ahol az öt kurá tor között helyet kapott az Antallkormány és az Orbánkormány egyegy minisztere is, ahol a kuratórium elnöke kitűnő tudós, elnökhelyettese üzletember, Orbán Viktor volt tanácsadó testületének tagja, és a felügyelőbizottságban még egy Habsburg is dolgozot t. Lehet persze, hogy ha a kampány nem ezt a széles összefogást, ezt a megnyugtató egyetértést sugallja, akkor többeket lehet mozgósítani. Én mégis azt hiszem, az ország hosszú távú érdekeit tekintve a kuratórium jól döntött, amikor a társadalmi békét, az egyetértést állította a kampány középpontjába. És egyetértünk most is, hiszen az első beszédekben minden politikus azt hangsúlyozta, hogy most a feladat a lehetséges nyertesek számának növelése. Külön örültem, amikor erről Orbán Viktor szavait is hallottam , mert úgy éreztem, hogy szavaiban burkolt módon elégtételt is kíván adni azoknak a panellakóknak, akiket egyesek korábban, a választási vereség első indulatában panelpatkányoknak, szavazatukat egyegy fröccsért eladó városi lumpenproletároknak neveztek, é s szerencsére most a támogatandók közé soroljuk őket. És igen, a támogatásokra való felkészülés a fontos: az Unió támogatása új üzemanyagot önthet a magyar gazdaság gépezetébe is. De hadd idézzem Lengyel Lászlót, aki azt mondta: ha valakinek hoznak egy kan na benzint, még nem indul el az üzemhibás kocsija. Most meg kell néznünk, vane Európába vezető útjainkon üzemhibás kocsi. Ha van, van egy évünk a javításra, ha nem úgy fogunk hozzá, hogy a négy frakció négyfelé hordja a kerekeket, ha nem viselkedünk úgy, mint a bugyuta
