Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 11 (47. szám) - Személyi ügy: - A nemzetőrség létrehozásáról szóló 100/2001. (XII.21.) Ogy. határozat hatályon kívül helyezéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KELETI GYÖRGY (MSZP):
209 szemben, lehet az erőt fitogtatni és lenyomni minden egyes ellenzéki javaslatot, minden tisztességes és jó szándék ellenére, de azért lesz majd olyan időszak, amikor szükség lenne a mi szavazatunkra, szükség lenne arra, hogy mi is támogassunk bizonyos össznemzeti ügyeknek tűnő fontos megoldásokat, amelyeket önök szeretnének megvalósítani a kormányzati ciklusuk alatt. Majd akkor, remélem, emlékezni fognak az én szavaimra, és majd akkor beszélhetünk erről, hogy hogyan jártak el önök most ebben a helyzetben, ha úgy fo gnak eljárni, ahogy azt néhányan tervezik. Végezetül pedig szeretném önöket arra emlékeztetni úgyszintén, hogy ha a nemzetőrség gondolatát elvetik, akkor számolva azzal, hogy a nemzet biztonságát nem kívánják erősíteni, némiképpen kockára is teszik az orsz ág biztonságát ezáltal, hiszen egy fontos intézmény létrehozását akadályozzák meg. Volt már erre példa az elmúlt időszakban, a magyar történelemben ez idáig ezen kívül kétszer próbálkoztak őseink létrehozni nemzetőrséget (Közbeszólás az MSZP soraiból: Létr e is hozták!) , az egyik 1848ban volt, a másik 1956ban, mind a két esetben idegen erők, idegen érdekek befolyása alatt leverték, letörték ezt a szándékot. Most harmadszor próbálkozik a magyar nép ezzel, hogy létrejöjjön, hiszen igen nagy a társadalmi támo gatottsága mindennek, és jogosan mondhatom azt, hiszen másfél éven keresztül dolgoztam azon, hogy a nemzetőrség gondolatát a civil és katona szakmai szervezetekkel átbeszéljem és végiggondoljam, hogy mit érdemes létrehozni és mit érdemes megvalósítani. Ha most önök lerombolják ezt a gondolatot, nem engedik, hogy létrejöjjön a nemzetőrség, akkor harmadszor verik le e nemes célkitűzést, de szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy valóban három a magyar igazság, de lesz egy ráadás is. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Nyitray András úrnak, a Fidesz képviselőjének. NYITRAY ANDRÁS (Fidesz) : Tisztelt Ház! Én kevés tanakodás után rájöttem, hogy mi ennek az előterjesztésnek a valódi értelme - majd a végén elmondom, de a két percen belül, azt hiszem, el tudom mondani azt, amit én ebben eddig láttam. Azt állítja ugyan a minisztérium illetékese, nemcsak itt, hanem a bizottsági ülésen is, hogy nem hozták létre azt a vizsgálóbizottságot v agy azt az előkészítő bizottságot, amely megvizsgálta volna, hogy mennyire jó ez az elképzelés, majd ezt követően fél órán keresztül mesélték, milyen vizsgálatokat végeztek annak bizonyítására, hogy ez a nemzetőrség rossz gondolat. Az is kiderült, hogy a k atonai előképzés, alapképzés, tartalékosképzés nélkül nem lehet semmilyen hadsereg, sem profi, sem más - bár szerintem a profit gyakran keverik itt most a hivatásossal, holott a profiság egy minőségi kategória és nem foglalkoztatási, de ezt tegyük most zár ójelbe , de hogy erre szükség lesz, ezt is elismerik. Nos, akkor mi lehet ennek az oka, hogy ezt a gondolatot mégis ilyen brutálisan és mindenféle valódi indok nélkül leseperik? Kérem szépen, azt hiszem, a megoldás nagyon egyszerű. Az a kormány, amelyik e gyébként útonútfélen nem átallja magát a nemzeti közép kormányának titulálni, egyszerűen a “nemzet” szótól lett rosszul, mert ezt a szervezetet nemzetőrségnek hívtuk; bár erre is lenne megoldás, lehetne országőrségnek, polgárőrségnek is nevezni - csak tal án munkásőrségnek nem kellene, mert annak van némi rossz hangulata. Tehát én úgy gondolom, hogy ez semmi másról nem szól, mint a mindenáron való rombolni, szétzúzni, megsemmisíteni akarásról, úgyhogy az érdemi vitának itt, azt hiszem, nem nagyon lesz helye . Ez egy érzelmi döntés, ezt lássa mindenki világosan, aki itt van, és aki erről valaha is véleményt alkot. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Keleti György úr, az MSZP képviselője. KELETI GYÖRGY (MSZP) :