Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. február 11 (47. szám) - Személyi ügy: - A nemzetőrség létrehozásáról szóló 100/2001. (XII.21.) Ogy. határozat hatályon kívül helyezéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
205 Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Honvédség hosszú távú átalakításának irányairól szóló 61/2000. számú országgyűlési határozat 5/g) pontja szerint meg kell vizsgálni a nemzetőrség fokozatos létrehozásának szervezeti, anyagi, technikai lehetőségeit és feltételeit. A honvédelmi tárca előző vezetése e határozat alapján megfogalmazta feladatként a nemzetőrség létrehozási lehetőségeinek a vizsgálatát. Ennek a lapján a honvéd vezérkar elkészített egy tanulmányt, amelyben megvizsgálta a nemzetőrség kialakításának lehetőségét a honvédségen belül. Simicskó István képviselő úr 2000. szeptember 8án nyújtotta be önálló képviselői indítványát a Háznak. Az Országgyűlés a határozati javaslatot több mint egy évvel később tűzte napirendjére, melynek nyomán megszületett a 100/2001. számú országgyűlési határozat. Tegyük hozzá, hogy az akkori ellenzék tiltakozása ellenére, minimális többséggel fogadta el a Ház ezt a határozat ot. Tehát leszögezhető, hogy nem volt egységes politikai akarat, nem volt egyetértés a határozat megszületésekor a felek között. Az előző tárca 2002ben előterjesztést nyújtott be a kormányhoz, amelyben javasolta tárcaközi előkészítő bizottság létrehozását , a szükséges vizsgálatok elvégzését és a nemzetőrség létrehozásáról szóló törvény előkészítését. Közben a tárca elkészítette a miniszteri utasítás tervezetét is. Az előző kormány nem tűzte napirendre ezt a javaslatot, így a bizottság nem tudott megalakuln i, és semmilyen további érdemi munkavégzés ezen a területen az előző kormány ideje alatt nem történt. A kormányváltást követően a Medgyessykormány áttekintette a nemzetőrség létrehozásával kapcsolatos országgyűlési határozat végrehajtásának a helyzetét. A vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a nemzetőrséggel összefüggő munka folytatását a továbbiakban célszerű összekapcsolni az önkéntes haderőre történő áttérés munkálataival. Az elemzés alapján kiderült, hogy a nemzetőrség mint egy új, önálló fegy veres erő létrehozásával elérni szándékozott célok előnyösebben és eredményesebben valósíthatók meg az önkéntes tartalékos rendszer keretében. Előnyei között első helyen kívánom megemlíteni, hogy az önkéntes tartalékos rendszer a nemzetőrséghez képest jobb lehetőséget kínál azoknak az állampolgároknak, akik a haza védelmében szükség esetén részt vennének, de békében nem vállalnak önként fegyveres katonai szolgálatot. A másik nagyon fontos érv, hogy a nemzetőrség önálló fegyveres erőként történő létrehozása nem oldható meg a katonai költségvetés terhére, hanem egy újabb költségvetési fejezet létrehozását és ahhoz a megfelelő forrás biztosítását igényelné. Ennek az új fejezetnek a személyi kiadásoktól az infrastrukturális beruházásokig a költségvetés teljes sp ektrumát fel kellene ölelnie. Ez olyan terheket jelentene a nemzetgazdaság számára, amely nem állna arányban az elérhető eredménnyel. A létrehozható elaprózott erők kis harcértéket képviselnének, vezetésük nehézkes, hatékonyságuk pedig rendkívül alacsony l enne. Mindezekkel szemben az önkéntes tartalékos rendszer szerves részét képezi a Magyar Honvédség béke- és háborús hadrendjének, és funkcionálisan és strukturálisan is beilleszkedik az önkéntes haderőrendszerbe. Miutá n javaslatunk szerint nem jön létre önálló haderő sem szervezési, sem vezetési területen, nem jelennek meg a nemzetőrségnél vázolt nehézségek. Emellett az önkéntes tartalékos rendszer anyagi kihatásai nyilvánvalóan nem érik el egy új, önálló fegyveres erő kialakításának költségeit. Mindezekre tekintettel kezdeményezzük a nemzetőrség létrehozásáról szóló 100/2001. számú országgyűlési határozat hatályon kívül helyezését. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :