Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. április 1 (62. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz):
1807 ENSZküldöttség mandátumát, és nem fogadnak nagykövetet Washingtonban, amíg a politikai elítéltek helyze tét nem rendezik, és amnesztiát nem adnak. Kádárék fölhasználták ezt arra, hogy cezúrát húzzanak, és kvázi a megtorlás legdurvább szakaszát lezárják. Ezért hosszas előkészítés után, 1963. április 21én az Országgyűlésben Kádár János bejelentette, hogy nagy méretű, nagymérvű amnesztiát adnak, az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet hozott erre vonatkozóan. Az amnesztia látszólag és számokban valóban széles körű és nagy kiterjedésű volt. Megnéztem a Politikai Bizottság és a Központi Bizottság iratait, előzete s számításait és beszámolóit: mintegy 180 ezer embert érintett az amnesztia - ezen belül a politikai elítéltekre már szűkösebben vonatkozott. Az '56 előtti politikai elítéltek, akik között sok volt a háborús bűnök vagy pedig népellenes bűnök jogcímén elíté lt, akkor részesülhettek amnesztiában, ha letöltötték a büntetésük kétharmadát; az '56 alatti és utáni politikai elítéltek esetében pedig kizáró klauzulákat alkalmaztak. (9.20) Ilyen volt, hogy ha valaki már követett el bűncselekményt. Jó l tudjuk, hogy csak közellátási ügyben a Rákosiérában 800 ezer ítélet született, nem is szólva más büntető ítéletekről; kizáró volt a hűtlenség és a kémkedés. Jól tudjuk, ha valaki tárgyalt egy újságíróval '56 napjairól, akkor már ezért elítélték. És ami a legfájdalmasabb, hogy gyilkosság vádjával ítélték el azokat a katonákat, akik esküjükhöz híven harcoltak a betolakodókkal. Ilyenek voltak többek között a Jutadombi kiskatonák és azok a fiatal munkások és gyerekek, akik az utcai harcokban részt vettek, é s meg nem állapítható számú gyilkosság vádjával életfogytiglani börtönre ítélték őket. Az adatok szerint '56osok körülbelül ezren szabadultak, ugyanakkor közel ötszázan bent maradtak a börtönben. Ennek az ötszáz elítéltnek a sorsa nagyon kegyetlen volt, h iszen megszűnt az a közeg, amelyben együtt és jogosan várhatták, közösen vártuk a szabadulást; fölhígultak köztörvényesekkel, és reménytelen volt a helyzetük. Bizony 1972ig ültek ezek a társaink, és akkor engedték ki őket. Itt a Jutadombi katonákat említ ettem, de nagyon sok fiatalember és fiatal nő volt, aki bizony kitöltötte az életfogytiglani büntetését. Az amerikaiak azonnal levették a napirendről a magyar ügyet, tehát már '63ban elfogadták a magyar küldöttség mandátumát. Ezenkívül az amnesztia kiterj edt a disszidensekre és az emigránsokra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , és az országon belül is bizonyos könnyítéseket jelentett. Mindezekkel együtt nem rendezték Mindszenty József ügyét. Kádár a Politikai Bizottság és a KB ül ésén azt mondta, hogy Mindszenty egy visszaeső bűnös, szó sem lehet a kiengedéséről; majd különböző tárgyalások eredményeként, jól tudjuk, jóval később engedték ki. (Az elnök ismét csenget.) Úgy gondolom, tisztelettel kell megemlékeznünk azokról, akik tová bb voltak kénytelenek tölteni a büntetésüket, keserves körülmények között. Felhívom a figyelmét az Igazságügyi Minisztériumnak arra, hogy a kutatásokat folytatni kellene, hogy lényegesen pontosabb adatokat kapjunk azokról, akiket kiengedtek, illetve azokró l, akik tovább töltötték a büntetésüket. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kovács Zoltán frakcióvezetőhelyettes úr, a Fidesz képviselőcsoportjából: “ Hol marad a nehéz helyzetű önkormányzatok támogatása?” címmel. Önt illeti a szó. DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! A közelmúltban Lamperth Mónika belügyminiszter asszony egy február 27i beszédében a következőkről beszélt. “A közigazgatási reform nem öncél, középpontjában az állampolgár szolgálata áll. Meghatározó tényezője a települési önkormányzat modernizációja, amelyet alá kell támasztani a feladathoz igazodó finanszírozási rendszerrel.” Azt a levelet, ami ezt tartalmazz a, a belügyminiszter asszony megküldte a 3145 polgármesternek. Csak