Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. április 1 (62. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF):
1804 A zarándokút megmutatta nekem, hogy nemcsak itthon, hanem Amerikában élő honfitársaink is élénken és lelkesen ápolják a szabadságharc és Kossuth eszményét. Az utazáson az is kiderült, hogy a különböző életfelfogású és politikai preferenciával rendelkező zarándokok méltósággal és együttesen tudnak ünnepelni és emlékezni történelmünk e nagy és meghatározó időszakára. Ezért is elgondolkoztató és elszomorító az, amit hazaérkezésünk után a magyar újságokban olvashattunk. Úgy gondolom, ideje minden politikai szervezetnek átgondolni a nemzeti ünnepekkel és azok méltóságteljes ünneplésével kapcsolatos álláspontját, mert ez közös feladat és felelősség. Remélem, hogy az az egység, amit sikerült egy kicsiny civil szervezetnek létrehozni Amerikában, az megteremthető idehaza is, ha máskor nem, legalább a legnagyobb ünnepeinken. Végül a zarándokcsoport nevében köszönetet mondok mindenki nek, akinek része volt az utazás megszervezésében és lebonyolításában. Bejelentem, hogy 2004 márciusában az olaszországi Torinóba újabb zarándokutat szervez az alapítvány Kossuth Lajos halálának 110. évfordulója tiszteletére. (Az elnök a csengő megkocogtat ásával jelzi az időkeret leteltét.) Befejezem. Tisztelt Ház! A Kossuth Lajos Koszorúja Alapítvány általam kéri a Kulturális Örökség Minisztériumának és az Országgyűlés minden tagjának együttműködő segítségét ahhoz, hogy ez az évforduló is méltóan legyen me günnepelve. (Az elnök kikapcsolja a mikrofont.) Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm a megértését, képviselő úr, öt perc állt a rendelkezésére. Kérdezem, hogy a kormány nevében kíváne valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Nem. Köszönöm szépen. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gémesi György frakcióvezetőhelyettes úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából: “Mire jut és mire nem a X. kerületben?” címmel. Önt illeti a szó. DR. GÉM ESI GYÖRGY (MDF) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A 2003. évi költségvetés tárgyalása során is nagy vitát váltott ki az, hogy a kormány ígérete ellenére sem biztosítja teljes egészében a megemelt közalkalmazotti bérek kifizetéséhez szükséges fedezete t az önkormányzatok számára. Az elmúlt három hónapban nem telt el olyan nap, amikor ne hallottuk volna a híradásokban, hogy kevés az önkormányzatok pénze, ezért leálltak a felújítások és fejlesztések, hogy óvodákat és iskolákat zárnak be és vonnak össze. A kormány tevékenységének elmúlt kilenc hónapjában 130 óvoda és iskola sorsa pecsételődött meg az önkormányzatok mint végrehajtók döntése alapján. A második Bokroscsomagként is felfogható önkormányzati megnyomorításnak bizony hosszú távú következményei is lesznek, hiszen a feladatelmaradások, a hitelfelvételek hatása akár az egész ciklusra is rányomhatják a bélyeget. A Magyar Demokrata Fórum a településeken élő magyar emberek jogos igényeit kielégítő, működőképes, szolgáltató önkormányzatokat és az erős önk ormányzati rendszert elengedhetetlennek tartja. Az 1990es, a Magyar Demokrata Fórum által felállított modell akkor ezt jól bemutatta, hiszen tisztázott feladat- és hatáskörök és a feladatokhoz megfelelő források biztosítását valósította meg. Tisztelt Elnö k Asszony! Tisztelt Ház! A jelenlegi helyzet tragikus. Mi, polgármesterek és az önkormányzatok küszködünk a feladatok ellátásával az állampolgárok jogos igényeinek kielégítése érdekében. Sajnos nem megoldás a kormány által a megemelt bérekhez biztosított f elülről nyitott alap, hiszen a szigorú pályázati feltételek miatt a közel kétezer nagyon nehéz helyzetben lévő településből csak 181 adhatta be pályázatát. Szeretném hangsúlyozni, hogy a Magyar Demokrata Fórum nem a közalkalmazottak béremelése ellen tiltak ozik, hanem annak kifizetési módszere elfogadhatatlan számára, hiszen a szükséges források mintegy 2025 százalékát kell a településeknek saját erőből biztosítani. (9.10)