Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 25 (60. szám) - A földgázellátásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László):
1629 költségeket kompenzálni tudja. Ebben a szűk körben tudjuk, hogy ez miről szól: az elmenő feljo gosított fogyasztók után visszamaradt mennyiséget értékesíthesse. Tehát ez egyfajta kármentési lehetőséget biztosít annál, akinél a kár első kézből jelentkezik. Az engedélyeknél ugyanígy kell szabályozni a vagyonkezelés és a vezetéklétesítés kérdését, és k i kell terjeszteni úgy, ahogy az a törvényben rögzítve van. Tehát vezetéket létesíteni tényleg csak az Energia Hivatal hosszú távú terveinek a függvényében lehessen, mert csak ez jelenthet garanciát arra, ami több helyen visszaköszön, hogy a legkisebb költ ség elve megvalósuljon. Itt szeretnék egy kis oldalvágást tenni. Amivel nem értek egyet - s arra kérem önöket, hogy ezt gondoljuk végig , az a célvezetékek kérdése. Az én olvasatomban a célvezeték az, amikor egy fogyasztó úgy dönt, hogy kerül, amibe kerül , földgázszolgáltatást akar igénybe venni, és ahogy a fogalmak között van, ez kizárólag egy fogyasztó egyetlen telephelyen való földgázigénybevételét jelenti. Ebben az esetben viszont nem tartom indokoltnak azt, hogy az Energia Hivatal vizsgálja a legkise bb költség elvét, mert ezek a költségek soha nem fognak begyűrűzni a közüzemi szolgáltatásba. Tehát nem tűnik racionálisnak az a megoldás, ami a törvényjavaslatban van. Azt gondolom, ezt meg kellene oldani. Sőt, még tovább mennék: véleményem szerint ha a k özüzemi szolgáltató vállalatnál is lehetnek feljogosított fogyasztók, akkor nem kellene kimondani, hogy célvezetéke csak a feljogosított fogyasztónak lehet. Bárki másnak is lehessen, aki vállalja azokat a kondíciókat, hogy fizeti a fejlesztés és az üzemelt etés teljes költségét. Egy másik dolog, amiről úgy érzem, hogy problémát okozhat: a törvényjavaslat szerint az elosztói engedélyesnek van jogosultsága igazolásokat kiadni a csatlakozó vezetékeket vagy a fogyasztói berendezéseket elhelyezni és üzemeltetni a karó fogyasztókkal szemben. Véleményem szerint ez hiba, ezt a közüzemi szolgáltatónak kell megtennie, mert nála jelentkezik a fogyasztó, vele köt közüzemi szerződést, és a közüzemi szerződés előzménye kell legyen, hogy ő igazolja a fejlesztési tervnél, a s zerelőnél, hogy megvannak a megfelelő jogosultságok, elvégzi a felülvizsgálatokat, majd legvégül elvégzi az üzembe helyezést is. Szeretnék néhány szót szólni a hálózatfejlesztési hozzájárulásról, különös tekintettel arra, amit Ivanics képviselő úr is érint ett. Képviselő úr, ha ön bárhol egy beruházást tesz, előtte készít egy üzleti tervet, s az üzleti terv alapján dönti el, hogy megéri vagy nem éri meg a beruházást elvégezni. E szerint a törvényjavaslat szerint a hálózatfejlesztés vagy később a csatlakozási díj kérdésében a Magyar Energia Hivatalnak van döntési joga. (18.30) Most tessék elképzelni: ha ön mint vállalkozás, engedélyes vállalkozás az idén, még a törvény hatálybalépése előtt döntést hozott egy fejlesztéséről, és annak tíz vagy tizenöt évre számo lta a gazdaságosságát, ha ezt nem engedjük meg, és egy határnaphoz kötjük, akkor mi, törvényhozók hozzuk lehetetlen helyzetbe azt, aki más törvényi keret között meghozott egy döntést. Azt gondolom, felelős döntéshozóként azt kell mondanunk, hogy akinek ma energiahivatali engedélye van megadott számítási szisztéma szerint kiszámított hálózatfejlesztési hozzájárulásra, azt addig szedheti be, amíg ebben az engedélyben szerepelt a megtérülési idő. Talán még van néhány másodpercem. Szeretnék arra hivatkozni, és kérem képviselőtársaimat, hogy a szerződésszegés kérdését is nézzék végig, mert ott is látok némi ellentmondást. Ha a szerződésszegés a közüzemi szolgáltató és a közüzemi fogyasztó között jön létre, akkor nem az elosztói engedélyesnek kell a kikapcsolást e lvégeznie, hanem a közüzemi szolgáltatónak. Tehát a kettőjük között lévő vitát - gondolom - nem egy harmadik félnek kell rendeznie. Köszönöm szépen a figyelmet. Köszönöm a türelmet, elnök úr. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) :