Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 24 (59. szám) - Járvás István (Fidesz) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Kinek méreg a környezetszennyezés, avagy ismét szőnyeg alá söpörnek egy környezetszennyezési ügyet?” címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
1447 Jogosnak ítélem azt a kérdést, és az én álláspontom szerint is az ügykezelők úgymond kiszervezése a köztisztviselői törvény hatálya alól egy hibás döntés volt az előző kormányzat idején. Meggyőződésem, hogy semmi indoka, hogy az ügykezelők, akik ugyanúgy foglalkoznak titkos és bizalmas ügyiratokkal, ugyanazok a kötelezettségek terhelik őket egyébként is, mint amik a köztisztviselőket, ne részesülhessenek abban a védelemben, ami a köztisztviselőket megilleti. Tehát szándékaink sze rint - remélem, hogy az Országgyűlésbe és a megfelelő jogalkotási ritmusba ez minél előbb bekerül - rövidesen a kormány elé terjesztjük, majd ezt követően az Országgyűlés elé kerül az a módosítási javaslat, amely reményeink szerint 2003. július 1jei hatál lyal az ügykezelőket a köztisztviselői törvény hatálya alá helyezi. A polgármesterek illetményét illetően: az előkészületek és az egyeztetések során azt az álláspontot képviseltük, hogy a polgármester illetmé nye ne lehessen kevesebb a jegyzőénél. (15.50) Az arányok megtartása egyébként indokolja azt, hogy a polgármesterek javára történő eltérés ne legyen több 10 százaléknál, de kevesebb se lehessen, mint amennyi a jegyzői illetmény. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Egyperces viszontválasz illeti a képviselő asszonyt. DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP) : Köszönöm szépen, miniszter asszony. Örömmel hallottam, hogy a kormány elé kerül majd ez a tervezet. Én azt szeretném külön kérni, hogy ha 2003. július 1jével kerülnek vissza a munkatársak a törvény hatálya alá, lehetne majd a szabályozásban arra gondolni, és ebben felajánljuk az aktív közreműködésünket, hogy ne essenek el semmilyen olyan jelentőségű ju ttatástól, ami az eltelt időre vonatkozott. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Egy perc viszontválasz illeti a miniszter asszonyt. DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter : Köszönöm szépen. Jogos ez a felvetés. Va lóban olyan tervezetet áll szándékomban a kormány elé terjeszteni, amely azt eredményezi, hogy a jogviszonyban ez a másfél éves kiesés, ami az előző kormány által beterjesztett köztisztviselői törvény és a mostani módosítás miatt érné ezeket a köztisztvise lőket, az ügykezelőket, ne következzék be. Tehát törekszünk a normaszövegben és a beterjesztésben ennek a teljes körű figyelembevételére, és örömmel vesszük, ha az országgyűlési képviselők ebben együttműködő partnerek lesznek majd a törvényalkotás során. K öszönöm szépen az érdeklődést. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) Járvás István (Fidesz) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Kinek méreg a környezetszennyezés, avagy ismét szőnyeg alá söpörnek egy környezet szennyezési ügyet?” címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :