Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 24 (59. szám) - Kis Péter és Rózsa Endre (MSZP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Kié és ki gondozza a külterületi utakat az EU-ban?” címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
1421 Várjuk a miniszter úr megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. A képv iselő úr interpellációjára dr. Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úr válaszol. Miniszter úr! DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenek előtt a félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, hogy Magyarországon a külterületi utak tulajdonjoga rendezett. Mint ahogy a képviselő úr is említette, az 1993. évi II. törvény 12/D. §a értelmében a földrészaránytulajdon kiadását, illetve a k árpótlás lezárását követően a korábban a szövetkezetek használatában lévő utak a törvény erejénél fogva az önkormányzatok tulajdonába kerültek, és ezt a tulajdonjogot a földhivatalok az önkormányzatok javára bejegyezték. (14.10) Az Európai Unióban – miután képviselő úr ezt kérdezte – a tagországok külterületén lévő utak, földutak tulajdonjoga általában szintén az önkormányzatok tulajdonában van. Természetesen ettől eltérő példákat is találunk például Dániában, ahol az önkormányzati út és a gazdálkodó teleph elye közti út magántulajdonban, tehát a gazdálkodó tulajdonában van. Az utak karbantartásáról természetszerűleg annak tulajdonosának, így önkormányzati út esetében az önkormányzatnak kell gondoskodnia. Ehhez különféle területfejlesztési célú pályázati lehe tőségek is rendelkezésre állnak. Az Európai Unióban az önkormányzatok általában a földadóból származó bevételeiket fordítják az utak karbantartására, de természetesen vannak olyan országok, például Németország, ahol a szövetségi kormány költségvetése bizto sítja az utak karbantartásának felületét. Dániában például az önkormányzatoknak útalap célú adóbevételeik is vannak. Bizonyára ez ösztönözte a képviselő urat a kérdése feltevésére is. Megállapítható tehát, hogy az Európai Unióban az önkormányzatok rendelke znek a szükséges fedezettel a karbantartás elvégzésére. Magyarországon az önkormányzatoknak önálló költségvetésük van, de Magyarországon nincsen földadó, tehát ebből nem tudják fedezni az utak karbantartását. Van viszont egy olyan rendelkezés, mely szerint a földhaszonbérleti díj adója az önkormányzatokat illeti meg, és tudjuk, hogy Magyarországon ez meghaladja a 20 milliárd forintot. Tehát ezt kellene az önkormányzatoknak az utak karbantartására fordítaniuk. A külterületi táblák közötti földutak rossz álla potának javítására pályázatos támogatási lehetőségek is vannak, így például a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pályázati alapon ad támogatást a termőföld minőségi védelmének és hasznosításának támogatására. Ez a földutak és kapcsolódó vízel vezető árkok működőképességének fenntartására szolgáló támogatás, amelynek mértéke a munkák közvetlen költségét 40 százalékban fedezi. Ez tényleges segítséget jelent az önkormányzatok számára, és a 2003ban megjelent agrártámogatási rendelet is tartalmazza ezt a lehetőséget. Az elmúlt tíz hónapban az önkormányzatok részéről 35 ilyen pályázat érkezett. Mind a 35 pályázat kapott támogatást, tehát pozitívan került elbírására. 2002 folyamán 100 millió forint ez irányú támogatást fizetett ki a minisztérium 51 ön kormányzat részére. A képviselő úr által említett Mezőtúr önkormányzata sajnos nem pályázott. Az európai uniós csatlakozást követően bővülnek a támogatási lehetőségek, ugyanis lehetőség nyílik a nagyobb területi birtokrendezés finanszírozására, és ennek ke retében az utak karbantartásának támogatására is. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) :