Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 24 (59. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár:
1415 egyébként a szakértők megjegyzése szerint azt is jelentheti, hogy mind az amerikai gazdaság, mind pedig Európa gazdasága egy tartósabb recesszióba kerülhet ezek miatt a jelentős költségek miatt. Tisztelt Ház! Nem tudjuk, hogy a háború meddig tart, lehet hogy csak napok kérdése, lehet, hogy több hétig vagy hónapig tarthat; egy dologban bizonyára egyetértünk Churchillel, aki azt mondta, ha egy háború elkezdődik, soha, de soha nem lehet megmondani, hogyan ér véget. Ezzel összefüggés ben némi értetlenségre ad okot, mintha a kormány tagjai különbözőképpen ítélnék meg ennek a konfliktusnak a gazdaságra gyakorolt helyzetét. A pénzügyminiszter arról nyilatkozik egy konferencián, hogy nincs érdemi hatása ennek a konfliktusnak a magyar gazda ságra. A gazdasági miniszter már többféle lehetséges forgatókönyvvel számol, és a hírügynökségek beszámolója szerint azt feltételezi, hogy az európai gazdaság fél százalékkal, Magyarország gazdasága pedig 0,8 százalékkal kisebb mértékben növekedhet ennek a konfliktusnak a hatására, mint ahogy azt korábban várni lehetett. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Fontos és valamennyiünk érdeke, hogy tisztán lássunk ebben a helyzetben. Egy lelkiismeretes, szakmailag jól felkészült kormánynak valamennyi eshetős égre fel kell készülnie, arra is tehát, ha csak néhány hétig, de arra is, ha több hónapig tart ez a háború. Mint ahogy szóltam róla az előbb, világgazdasági hatással jár ez a konfliktus, így van hatása a magyar gazdaságra. Mégis van egy lényeges különbség a szeptember 11ei és a mostani helyzet között: szeptember 11ére nem lehetett felkészülni, egy terrortámadással szemben bármelyik ország, bármelyik állam tehetetlen. Mégis az akkori helyzetre, annak gazdasági következményeire az előző kormány reagált, his zen akkor fogadtuk el azt a Széchenyi plusz gazdaságpolitikai tervet, amely adókedvezményekkel, a lakás- és útépítések meggyorsításával, a vállalkozók támogatásával 300 milliárd forintos nagyságrendben tudta a gazdaság működését segíteni. Ezzel szemben az iraki konfliktusra fel lehetett volna készülni, hiszen már hónapokkal ezelőtt valószínűsíthető volt, hogy ez a háború bekövetkezik. Úgy ítéljük meg, hogy ez a felkészülés nem történt meg a gazdaság tekintetében sem, a kormány nem készült fel arra a helyzet re, ami az iraki konfliktussal előállt. Úgy gondoljuk tehát, hogy a kormánynak ideje mérlegelnie ebben a helyzetben, hogy milyen lehetséges forgatókönyvek valósulhatnak meg. Ez részben már megtörtént, hiszen a kormány önkritikusan kisebb mértékű növekedéss el számol, mint ahogy azt tavaly ősszel tervezte, megfogadva a szakértők és kutatók jelentéseit. Reméljük, hogy az államháztartási hiány tekintetében is ez a gondolkodás megtörténik. A FideszMagyar Polgári Párt szerint nem a csodaszert kell feltalálni, eg yszerűen olyan forgatókönyveket kell készíteni, amelyek egy elhúzódó konfliktusra is felkészülnek. (13.50) Például úgy, ahogy az előző kormány megtette, amikor a jövedéki adó befagyasztásával segítette a hazai vállalkozókat és fuvarozókat. Ilyen kérés egyé bként most is a kormány asztalán van. Úgy gondoljuk, ami a magyar gazdasággal történik, az nemzeti ügy, nemzeti ügyben pedig együttgondolkodásra és szakmai közös gondolkodásra van szükség. Ennek érdekében akár még fel tudjuk ajánlani a kormány számára a Fi deszMagyar Polgári Párt segítségét is. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes úr. A kormány részéről megadom a szót Veres János pénzügyminisztériumi politikai államtitk ár úrnak. Államtitkár úr! DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezetőhelyettes Úr! Vannak olyan elemei a hozzászólásának, amelyekben valóban egyet tudunk é rteni egymással. Én is azt gondolom, hogy a felelős kormányok mindenkor reagálnak arra a