Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 18 (58. szám) - A családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégia kialakításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ), a napirendi pont előadója:
1379 segítségkérés hiábavaló volt; 2002. szeptember 6án az apa brutális kegyetlenséggel meggyilkolta Balogh Tomikát. Gondoljáke önök, gondoljuke, hogy Balogh Tomi tragédiája egyedülálló ügy? Szeretném a tisztelt Országgyűlés és az Országgyűlésen keresztül a magyar közvélemény figyelmét felhívni arra, hogy Magyarországon a családon belüli erőszak következtében minden héten meghal egy nő, és minden hónapban meghal legalább egy gyerek. Nagyon szerencsétlen retorikai fordulatnak tartom azt, hogy egy halálnak vane értelme, mert egy halálnak soha nincs értelme, de Balogh Tomika tragédiája kapcsán számos magyarországi civil jogi szerve zet elhatározta, hogy felhívja a politika figyelmét arra, hogy ez így nem mehet tovább. Szeretném kiemelni közülük is - talán igazságtalan vagyok - a Női és Gyermekjogi Központot, melynek vezetője dr. Morvai Krisztina, örülök, hogy itt van ezen a vitán, és figyeli a parlament vitáját, a NANE Egyesületet, akik - Wirth Judit másokkal együtt - nagyon komoly munkát végeztek, a Habeas Corpus Munkacsoportot, Juhász Géza igazgató úr irányításával, de sokansokan mások nagyon komoly energiát fektettek abba, hogy al áírásgyűjtés segítségével a magyar politika figyelmét fölhívják a helyzet tarthatatlanságára. Valóban, ha észleljük azt, hogy Balogh Tomika tragédiája vagy Kitti tragédiája - hogy egy ismertebb esetet még megemlí tsek - nem elszigetelt ügyek, hanem az állami élet működésének a hiányosságaira is fölhívják a figyelmet, akkor meg kell állapítanunk, hogy ezeknek a civil szervezeteknek abszolúte igazuk volt, amikor egy átfogó nemzeti stratégia kialakítására hívták föl a magyar politika figyelmét. Énrám az a szerény szerep jutott, hogy meghalljam a segítségkérést, és kézbe vegyem ezt az ügyet. Ugyanezekkel a civil szervezetekkel együtt, sőt inkább azt mondanám, az ő nagyon fontos segítségükkel elkészítettem ezt a határoza ti javaslatot, dr. Vadai Ágnes szocialista párti képviselőtársammal együtt. Egy magyar képviselő sajnos nincs abban a helyzetben, hogy viszonylag rövid időn belül egyegy törvényjavaslatot, soksok törvénynek a módosítását, kormányon belüli intézkedések eg ész sorozatát saját erőből megszerkessze és érvényesítse. Azonban egy parlamenti képviselőnek, sőt esetünkben két parlamenti képviselőnek arra van módja, hogy egy országgyűlési határozat keretébe foglalja azt a nemzeti stratégiát, amely ha megvalósul, haté konyan hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarországon, sok más országhoz hasonlóan a családon belüli erőszak visszaszorítható legyen, az állam az eddigieknél sokkalta hatékonyabban lépjen fel az ilyen esetekkel szemben. Országgyűlési határozati javaslatunk négy fejezetre oszlik. Először is adresszálja vagy címzi magát a parlamentet, a kormányt, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, és egyben kampányt szeretne indítani. Ez nyilván szintén a kormány felelőssége lesz. Melyek azok a törvények, amelyeket, mi úgy gondoljuk, a parlamentnek meg kell hoznia? Mindenekelőtt egy Nyugaton számos országban már bevált rendelkezésről van szó: a “távolságtartó”, én a magam részéről azt mondom, a “távol tartó” kifejezésnek a használata. Ez azt jelenti, hogy ha egy családon bel ül erőszak történik, akkor az eddigi gyakorlathoz képest ne az áldozatot vigyék el a családtól - mert az áldozat áldozat, pontosan az ő védelmére kell sietni , hanem az agresszort, a bántalmazót lehessen jogszabályi keretek között a családtól, az áldozato któl távol tartani addig, ameddig a megfelelő hatósági vagy bírósági intézkedés meg nem születik. Azt kérjük, vagy azt javasoljuk, hogy a kormány egy éven belül alkossa meg ennek a távol tartó rendelkezésnek a törvényi szövegét, terjessze a parlament elé, és bízom benne, hogy egy éven belül erre sor is fog kerülni. Javasoljuk a tanúvédelmi szabályoknak a megerősítését, mert pontosan a civil szervezeteknek az a tapasztalatuk - amelyek figyelemmel kísérik azt, hogy a családon belüli erőszak ügyei hogyan végzi k a hatóságok és a bíróságok előtt , hogy azok, akik látják, akik észlelik ezeket az eseteket, néha érintettek, nem mernek tanúvallomást tenni, mert ők is félnek az agresszortól. Hiába vannak
