Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 17 (57. szám) - Farkas Flórián (Fidesz) - “Milyen segítséget ad a kormány a felsőoktatásban részt vevő cigány hallgatók tanulásához?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - FARKAS FLÓRIÁN (Fidesz):
1245 feladatot. Nyilván ők jelentették a 11 főt, nyilván nekik kell megkapniuk, mert más településen is ellátnak ilyen feladatokat. Nem kíván juk ebben a konkrét esetben visszaállítani a decemberi állapotokat, de mindenkinek ki fogjuk fizetni, ahol nem ez a helyzet; ahol valóban hiányzik az új elszámolás szerint a fedezet, ott meg fogják kapni a hiányzó összeget. Nem kell tehát a képviselő úrnak aggódnia, ebben az esetben csak utánanéztünk a lejelentett létszámnak és a konkrét helyzetnek. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae a választ. NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Sajnos, aggódnom kell, úgy tűnik, hogy elbeszélünk egymás mellett, pedig a kérdés nagyon egyszerű, a következőképpen tehető fel: volte a kormánynak első száznapos programja? Igen. Megemeltüke a kö zalkalmazottak bérét átlagosan 50 százalékkal? Igen. Megkaptuk ehhez a szükséges fedezeteket az elmúlt év utolsó negyedévében? Igen. Visszavonta ezt a fedezetet az OEP? Visszavonta. És mi ráköltöttük a közalkalmazottakra ezt a forrást, tisztelt miniszter a sszony, nem tettük máshova, a jogszabályoknak megfelelően az OEP által finanszírozott feladatokat odaadtuk a közalkalmazottak, a források tekintetében. Tehát hogyan lehet ugyanazt a bért lefedezni havi 290 ezer forintból, mint amit lefedeztünk az elmúlt év őszétől kezdődően három hónapon keresztül 800 ezer forintból? A kettő nincs egymással paritásban. És még csak megnyugtató választ sem kaptam, hogy valamikor paritásba kerül. Sajnos, a választ nem tudom elfogadni. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Mivel a képviselő úr a választ nem fogadta el, kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 189 igen szavazattal, 144 nem ellenében, tartózkodás nélkül a minisz ter asszony válaszát elfogadta. Farkas Flórián (Fidesz) - “Milyen segítséget ad a kormány a felsőoktatásban részt vevő cigány hallgatók tanulásához?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Farkas Flórián, a F idesz képviselője, interpellációt nyújtott be az oktatási miniszterhez, “Milyen segítséget ad a kormány a felsőoktatásban részt vevő cigány hallgatók tanulásához?” címmel. A képviselő úré a szó. FARKAS FLÓRIÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az előző kormány, felismerve a tanulás jelentőségét, azzal is törekedett elősegíteni a cigányság integrációját, hogy széles körű ösztöndíjrendszert alakított ki, és a tanulás költségeihez más módon is hozzájárult. (Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Így került sor az Oktatási Minisztériumban a költségtérítéses felsőoktatási képzésben részt vevő cigány fiatalok tandíjtámogatását biztosító rendszer kialakítására pályázati formában. Ezt a pályázatot a 2003. évre is kiírta a minisztérium, látszólag vállalva a folyamatosságot. Azért látszólag, mert a jelenlegi pályázati felhívásban az áll, hogy csak azok pályázhatnak, akik nem rendelkeznek