Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 11 (56. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz):
1212 Miután ily módon örök időkre a lenyomat részeseivé váltunk, még nem értek véget szenvedéseink. Még lehet az EUs hangulatot fokozni, és ennek legjobb eszköze az úgynevezett mozgó EUpont. A mozgó EUpont egy dekorált kisbusz, amely előre elkészített menetrend szerint közlekedne, és naponta két települést látogatna meg. A mozgó EUpont személyzete, a program résztvevői egységes EUöltözetben - dzseki, sapka s a többi - jelennek meg. A település kijelölt pon tjára érkezve a buszon közlekedők harminc perc alatt felszerelnek egy négy és félszer két és fél méteres, hangosítással ellátott propagandasátrat. A hangosítóberendezés a figyelem felhívása mellett alkalmas előre elkészített propagandaszöveg közlésére, han gosítására. A pontos idézettel fel szerettem volna hívni a figyelmet az akkurátus, katonás szervezésre: megjelennek az EUs egyenruhások - maradt piros dzseki tavaly tavaszról , szintidő alatt felállítják, és már harsog is az EU kifelé a - régen hallott k ifejezés - propagandasátorból. Eddig teljesen hajaz a dolog a munkásmozgalom korábbi jeles ünnepeire, akár Pelikán elvtárs is rendezhette volna. Mielőtt azonban próbálnánk messze elkerülni a propagandasátrat, most szólok, ne tegyük, mert ami most következi k, az Miloš Forman vagy Jiří Menzel filmjeinek legjobb pillanatait idézi: a kisbusz ugyanis kondibiciklit is visz magával, amelyen minden helyszínen először a polgármester tesz meg egy kilométert, ezzel képletesen is hozzájárul hazánk EUhoz való közeledés éhez. Ismét önök győztek, tisztelt kormánypártok: a szobabiciklin izzadó polgármesterrel, aki szimbolizálja hazánk EUhoz való közeledését, végső csapást mértek a polgári kormány Országimázs Központjára - az adófizetők pénzéből ezt tényleg nehéz lesz alulm úlni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Nem kérdezem meg, hogy a kormány részéről kíváne valaki válaszolni, mert elég nehéz lenne, ugyanis nincs képviselője a teremben. A mai napon szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Weszelovszky Zoltán képviselő úr: “A kormány Kommunikációs Közalapítványának pozitív propagandájáról” címmel. Öné a szó, képviselő úr. DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Nem beszéltünk össze Braun Márton ké pviselőtársammal; kicsit tompább formában, de folytatni szeretném, amit ő elkezdett. Tisztelt Ház! Ha az Európai Unióról van szó, ráadásul annak elfogadásáról, megszavazásáról, akkor magyarul, érthetően kell magyarázni, azaz nagyon tisztán, őszintén, világ osan kell beszélni az emberekkel, az előnyöket és a hátrányokat is feltárva, objektív, hiteles mérlegeléssel. Hogy áll ma ez az ügy? Jellemzésül egy bárki által kézbe vehető, azaz a mondottakat ellenőrizhető dokumentumról szólok néhány szót. Ez a dokumentu m közel négymillió példányban, a kormány által létrehozott Kommunikációs Közalapítvány által forgalmazott levél, pontosabban kérdőív, választ remélő válaszborítékkal. Most ne gondoljunk arra, hogy ez önmagában is mi pénzt emészt fel; most mondjuk azt, hogy ez a személyes megkeresés pozitív gesztus a választók felé, és ha tájékozódni lehet belőle és tájékoztat, sok pénzt is megér. Csakhogy a levél elég sok problémát hordoz. Néhányra utalhatok csupán. A levél küldője a személyes adatokkal rendelkező és azt ha sználni is hivatott Belügyminisztérium. Miután éltek adatainkkal, felkínálják: “Ha az ehhez hasonló megkeresés zavarja önt, azt letilthatja.” Ez véleményem szerint eső után köpönyeg. A küldeményben további személyes vonatkozások kitöltését is kérik a közal apítvány számára, azzal az ígérettel, hogy az adatokat május 1je után megszüntetik. De hogy hogyan és hogy miként lehet erről meggyőződni, arról nincs szó.